Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 12. szám - Bombitz Attila: Sztyepan Pehotnij feltámadása (Kommentárok és jegyzetek Baka István életműkiadásához)

seivel, verskezdemények. A függelék utolsó részének három verse, a Bábjáték, az itt új helyére kerülő Rapszódia és a Sztyepan Pehotnij feltámadása kéziratból került közlésre. A Rapszódia, ahogy az Anyakönyvi kivonat is, Erdélyi Ágnes jóvoltából jelent meg először a Forrás 1996-os, illetve az Új-Dunatáj 1998-as Baka Istvánról készített emlékszámában.

(kommentár2) Befogadástörténeti nézőpontból vitathatatlan, hogy Baka versei prózájához képest nagyobb, kritikai mércével is jelentősebb hatást gyakoroltak az irodalmi közéletben. Nem mellékes azonban az a tény sem, hogy első két verseskötetének megjelenése után, bár rendszerességről esetében nem lehet beszélni, verseivel párhuzamosan jelentkezett prózai, illetve vegyes műfajú kötetekkel (Szekszárdi mise, 1984; A kisfiú és a vámpírok, 1988). 1991-ben, Beavatások címen az addig publikált hat prózai munkájából ötöt ciklusba rendezett, s így, kedves szavát idézve: kisregényeit új, önálló életre keltette. Baka, saját bevallása és igénye szerint is, harminc fölött kezdett prózaírással foglalkozni. A Kortárs

1979. 3. számában publikált A város és az idegen (kötetben később: Transzcendens etűd) című elbeszéléssel kezdődik ez az ív, s tart a Beavatások prózasorát folytatni hivatott Fantasztikus szimfóniáig, melynek befejezését, végigírását betegsége akadályozta meg. A kéziratban maradt töredék az „Égtájak célkeresztjén". Tanulmányok Baka István műveiről című kötetben olvasható (Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2006,188-189.) Baka misztikus, irracionalitásba hajló prózái multikulturális őstörténetükkel leplezik le az ideológiától egyáltalán nem mentes hétköznapi világot, s annak politikatörténetileg is hazug látszatlétét. A mítoszok, az intertextuális utalások ismétlőrendszere reális misztikát teremt a szövegeibe kódolt hétköznapokból. Elbeszélői terét, kisvárosi apokalipszisét is hagyományos elbeszélői eljárásokkal teremti meg. A fantasztikum részletgazdag, s így valóságos megalkotása, a „korres- pondenciák" érzéki-misztikus és esetlegesen ironikus feltárása jellemzi Baka elbeszélői erényeit. Kisregényei labirintusokkal, megkísérlésekkel, mindent átható erotikával és ironikusan értelmezett történelmi rekvizítumokkal telítettek. A Vasárnap délután (Tiszatáj,

1980. 11. sz.) mind alaptörténetében, a szerelem vadromantikus visszaidézésében, mind társadalomkritikai orientáltságában, az ironikus mitologizálásban erősen kötődik még A város és az idegenhez. Főszereplője, egy kamasz fiú erotikus fantáziálással reménytelen szerelmére gondol, miközben egy zöld borítójú Rilke-kötetet olvas. A felbukkanó Isten nem angyal, de nem is Rilke iszonyú angyala: eltöpörödött, tehetetlen vénemberként jelenik meg. Két kísérője azonban, Gábriel arkangyal és a bukott Sátán ereje és hatalma teljében lép színre: „iszonyú'' világrendet képviselve. A sakk itt az a kozmikus játék, amellyel a Jóisten és a Sátán eldönti a világ menetét. A megkísértés-históriák kelléktára jelenik itt meg a köd- és homály-motívumokkal, miközben misztikussá és álomszerűvé is lesz a történet. Negálódik benne a fény-isten jelentéskapcsolat: a Jóisten a hatalmas köd és félhomály uralta képből lép elő és csak a ködbe fúródó fényben jelenik meg. A Szekszárdi mise (Tiszatáj, 1981. 9. sz.) Séner János egykori dalárdista és karnagy kudarcait villantja fel. Séner élete és mestersége párhuzamot mutat a hozzá képest sikerrel érvényesülő Liszt Ferencével. 1896-ban, Liszt halálának tizedik évfordulóján felmerül benne az egykor létre nem jött MESSE SZEXÁRDIQUE, vagyis a Szekszárdi mise bemutatójának gondolata. Vonatra száll, hogy Budapesten megtalálja a zenedarab partitúráját. Keresése hiábavalónak bizonyul. Hazafelé a halottaiból feltámadt Liszt Ferenccel találkozik, s disputájuk során Séner feltárja elkallódott tehetségének panaszát. Az irracionalitásba ívelő apparátus arányos viszonyrendszert alkot adatszerű (történeti) és imaginárius (allegorikus) világ között. Külső és belső eredetű meghatározottságok kapcsolódnak össze, a kudarc és a mulasztás az egyéni felelősségben mutatkozik meg, illetve a társadalmi determináltság globális, nem csak az egyénre vonatkozó veszélyét festi fel Baka a millenniumi pavilont szétromboló vihar allegóriájával. A kisregény tartalmilag legsúlyosabb része a Liszt55