Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 12. szám - Juhász Ferenc: Egyszerű Történelem (vers)
Juhász Ferenc Egyszerű Történelem í. Összevissza kúszán és keresztben hajlítja a szél a fákat, feketén habzik, ráng, hörög az ég, mint egy epileptikus angyal: reszket, sír minden körülöttem, a fű, a virág, a katicabogár, a vemhes állat, a fecske sárkancsó-fészkébe bújva néz ki odú-ablakán barna szem-szirommal. Nagy vihar jön. Eső-zuhatag jég-patákkal tájat tépve taposó dörgés. És nem segít már éllel udvarra tett balta, vacogva-síró Istenhez-könyörgés. És darázs-fullánk villámok szúrnak, a zöld tajtékban recsegő abrosz láng-repedések. Mi lesz velünk? Mi lesz, ha egyszer atomtűzben óceánok, bércek, világrészek égnek? 2. Gyermekkor-tájkép, a jövő szemei, a néző iszony, a csillagköd éj hegyes bagoly-fülei. Égő sárga petróleumlámpák: híg bagolyszemek a sötéttel párosodva szikrázva üzekszenek. Mi lesz velem, asszony, ha egyszer szíven talál az ér-belső mész-lövedéke, a bennem növekvő halál? Hová lett a könyörgő gyermek-kegyelem minden este. Hisz úgy éltem életem itt: temetőkkel betemetve. Hogy lesz majd, édes, a lehetetlen befejezése, a befejező lehetetlen fagyból jég záró szívütése. 3. Mind itthagytatok engem: akiket szerettem, nem szerettem. S növök a halálban, mint magzat a nőben. Aki vagyok: leszek-e majd a múltidőben.
