Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11. szám - Sümegi György: Szobor-kálváriák (A Katona József-szobrok történetéből)
Az alul félkörívesre alakított, 103 cm magas ólomöntvény szobor Katona József Barabás Miklós litográfiái (1856,1860) által terjesztett arcképét vette mintául, mivel ez felelt meg a kor és a megrendelő ízlésének. (Korabeli, autentikus portré nem maradt fönn Katonáról; a 19. század közepi pasztellkép is csak egy föltételezett eredeti-hiteles ősképről készített másolat lehet.) A Dunaiszky-mellszobor öltözete: kihajtott gallérú ing, nyakban megkötött széles sál, fölötte gombos, magasnyakú mente, ami elöl drapériaszerűen hullámos. Nyakában búzakalászból font, kétsoros koszorú. Haja nagy tincsekbe rendezett, igen dús. Ajkának vonala határozottan metszett, az álla csúcsos, az orrhát homorú és a homlok magas. Az ugyancsak magasra föltolt szemhéjak és a szemöldökívek jól mutatják, hogy a szobrász mintázáskor természetszerűen számolt a szobor magas talapzatra (M: 270 cm) helyezésével, a plasztika alulnézetes szemlélésével. Az emlékművön a késő klasszicizmus fölfogása és Barabás Miklós portréidealizálásának átvétele együttesen érvényesült. A koszorúzott költő szoborarca derűt és ünnepélyes nyugalmat árasztott. Éles ellentétben áll Déryné Katonát hitelesen megidéző leírásával: „igen különös egyéniség volt. Nagy különc, szörnyű komoly mindig, s igen rövid beszédű. (...) Alakja elég csinos volt, sugár termettel, de arca nem volt szép. Haja gesztenyeszín, de úgy állott, mint a szeg". „A szoboravatás (1861. május 20.) - ahogy Orosz László írja - politikai jelentőséget kapott. (...) Katona szobrának leleplezésére másfél hónappal az 1849 után újra megválasztott országgyűlés megnyitását követően került sor. Horváth Döme ünnepi beszéde a negyvennyolcasok véleményét szólaltatta meg. Többek között ezeket mondta: A mi hírneves Bánk bánunk nem csak jeles dráma, de az egy alkotmányos, egy megbecsülhetetlen politikai hitvallás..., melyben a nagy költő (...) bebizonyítja, hogy e nemzetnek csak az önálló függetlenségben, csak a népfónségre fektetett szabadelvű alkotmányban van örök jövendője."2 Kecskemét első, köztéren fölállított Katona-szobrát alig helyrehozható, durva sérelem érte: 2000. július elsejéről másodikára, vasárnapról hétfőre virradóan ledöntötték, ellopták. Dunaiszky László „leleplezési ünnepély" keretében 1861. május 20-án fölállított szobra 139 év 43 napig szolgált: addig mutatta elénk a Bánk bán írójának arcát. A maradékból július 4-én reggel 1,7 kg ólomhulladékot, kicsavarodott lemeztörmeléket, szobortöredéket tudtam fölszedegetni. Egy jó összemaroknyi maradt a valószínűleg beolvasztásra ítélt ólomöntvényből. S az üresen árválkodó posztamens, a plasztika hűlt helye. A vádló üresség! A szobortalan plinthosz, a szobrától megfosztott emlékegyüttes: torzó. A köztéri fémszobrok pestise ezt is elérte. Az utóbbi években föl-fölerősödő megélhetési vandalizmus nincs tekintettel sem az alkotókra, sem az ábrázoltakra, hiszen korábban már sok költő, író szobra (pl. Vilt Tibor margitszigeti ülő Madácha) esett áldozatul a szoborpusztító szenvedélynek. Nagyon közeli, beszédes példa is említhető itt. A Vasútparkban, ahol a Katona-szobrot elsőként állították föl sok más jeles kecskeméti, a városhoz kötődő, a városért dolgozó személy szobra állott. Ezeket zömmel az 1960-70-es évtizedekben létesítették, kvázi kecskeméti Pantheonként. A szoborlopás aztán e köztéri szoborgalériából a bronzszobrokat (Mathiász Jánosét az oszlopos múzeumépület elől stb.) sorra elérte. Vagyis a Dunaiszky- szobor egy sorozatos szoborlopás-történet. Pedig a város szellemiségének pozitív jellemzője, hogy a „kecskeméti Pantheon", vagy a várostörténet megidézésének az igénye élő, 2 Orosz László: Katona-Kecskemét II. A tizenkilencedik század közepétől végéig. Forrás, 2009. április, 2009/4. 89-90. 83
