Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11. szám - Zelei Miklós: Összeszikráztatni különböző életeket (Beszélgetés Podmaniczky Szilárddal)
bevezessék, s amikor együtt volt, minket kirúgtak. Egy másik helyen egy hónapig laktunk, ott arra kellett a pénz, hogy kitapétázzák a lakást, és akkor onnan is elküldték. Nyomasztó, lelakott helyek voltak. Aztán persze beköszöntött a panellakásban való élés is, ami tőlem, alföldi gyerektől, elég messze állt. Annyi érdekessége volt, hogy végre messzebbre elláthattam, mint az orrom, és hajnalonta megnéztem a napkeltéket a keleti fekvésű ablakomból.- Szegeden elég vad élet volt, nem? Rengeteg kocsma...- Eléggé vad élet volt. Rengeteg kocsmázás, valahogy úgy tűnt, hogy ez az írói élethez igencsak hozzá is tartozik. Vagy nem is az íróihoz, az értelmiségihez. Mindig sörök mellett találkoztunk. Nagy dumák, sztorizások, tulajdonképpen azt hihette az ember, hogy így kell élni, vagy így érdemes.- Melyik volt a kedvenc kocsmád?- Volt egy hely, ahova nagyon szívesen jártunk, mert szinte éjjel-nappal nyitva volt, valahol Rókuson, az Öreg ház. Tényleg úgy nézett ki, hogy az összedőlés fenyegeti az épületet. Valószínűleg aki megvette, még az utolsókat ki akarta belőle venni, és berendezett egy kocsmát. Bármikor bejöhet az ablakon a markoló, olyan hangulata volt a helynek.- Mit ittatok?- Sört. Szinte csak sört ittunk. Akkor még jó volt a magyar sör.- Attól elég nehéz berúgni, sokat kellett meginni?- Sokat. Voltak nagy házibulik, voltak helyek, amikről tudtuk, hogy ott örökké házibulikat szerveznek, mentünk egyik helyről a másikra. A vége felé már a főiskolára se nagyon jártam be, mert szerettem sokáig aludni, tízig-tizenegyig, és olyan céltalanná vált az egész. Akkor éreztem, hogy én most itt valamit nagyon másként szeretnék már megint csinálni. Érdekes volt persze az a kocsmavilág meg az őrültködés, de kezdett egyre jobban elegem lenni belőle, nagyokat hallgattam. Úgy éreztem, hogy már megint mellémentem. Amikor csillagász akartam lenni, nem lett belőle semmi. Mellémentem a műszaki egyetemmel. Megint úgy éreztem, hogy ez a világ se igazán az én világom. Ennek ellenére a főiskola után elmentem tanítani. De az se volt az én világom. Aztán jött az újságírás, abban is eltöltöttem tizenhét évet, de igazán az se volt az enyém. Bár akkor már az írás különböző műfajaira próbáltam válaszokat találni.- Főiskolás korodban kezdtél publikálni?- Igen, a Szegedi Egyetemben, aztán az országos sajtóban. A Magyar Nemzetnek volt egy hétvégi rovata, Eszéki Erzsi szerkesztette, ott jelentek meg verseim. Aztán jöttek más lapok is, általában minden szerkesztő úgy tartotta, hogy az ő felfedezettje vagyok.- Akkor még napilapok is közöltek verseket...- Szinte mindegyik. És volt a Harmadkor című folyóirat, amit ott szerkesztettek Szegeden. És csináltunk füzetsorozatokat is, Fagyi, Szövegek. Meg xeroxozott, húsz-har- mincoldalas, írógéppel írt füzeteket adtunk ki. Ez volt a Narancs-szív szonett, Háy Jancsi és Fehér Jancsi ötlete.- Nekem abból van is.- Nekem is van itt a polcon néhány. Múltkor mutogattam fiatalembereknek, hogy ez volt a múlt. Azt mondták, hogy manapság is adnak ki ilyen rossz minőségű füzeteket, csak azokban nagyon dilettáns cuccok jelennek meg. 59
