Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11. szám - Váradi Nagy Pál: Betűvetők a Kincses kocsmáiban
tűk még a legelején, de aztán saját írásaink megvitatása mellett hallgattunk zenét, tartottunk felolvasómaratont Esterházyból, Brodszkijból, Petriből, „játszottunk" kreatív írást - többek között Selyem Zsuzsa jött el az irodalmi szakma részéről -, és talán legemlékezetesebb vendégünk Toshio Yoshizumi grafikus volt, akivel a haikuról általában és egy haikukötet illusztrációja közbeni tapasztalatairól beszélgettünk egy tavaszi vagy inkább nyári napsütéses délutánon, egy kertben. A marosvásárhelyiekről (elsősorban a Látó köre, KAF, Vida Gábor, Szabó Róbert Csaba, az akkor még működő A7 köre) azt mondják, hogy a kolozsvári brancs (itt elsősorban az Előretolt Helyőrség élő kövületeit és csatlósaikat kell érteni) legerősebb konkurensei (pályázati pénzek stb.), de persze voltak emberek, akik mindkét csapatban futottak. Mindenesetre tény, hogy vásárhelyi (vagy más) mezben írókat nem nagyon hívtak Kolozsvárra - „maguktól" vagy az egyetem meghívására jöttek: ahogyan a váradiakat is (a Várad folyóirat körét, akik részben ugyanazok, mint a rendkívül színvonalas Törzsasztal szervezői) többnyire a nem kolozsváriakat Balázs Imre József, illetve az Erdélyi Terasz fogadta. Ha tehát a marosvásárhelyiek látogattak a Kincsesbe, akkor jobbára a Szamos parti Tranzit Ház ban, az emeleti kávézóban találtak otthont a rendezvényeiknek, vagy a bölcsészkar kicsempézett, egykori kápolnájában. Ilyenkor a helyi brancs nagy ívben és elvből elkerülte ezeket a helyszíneket. Ezek a (főleg) tranzitbeli események csendes (nem lapos) felolvasóestek, kulturált beszélgetések, moderált viták voltak, érdeklődőkkel, nem csak ismerősökkel. Különben a Tranzit Ház valóban tranzitállomásként működött, több multikulturális eseménynek, filmezésnek, színdaraboknak adott otthont a maga szerény körülményei között (itt adták elő a Károlyt a magyar társulat színészei; amikor az irodalmi körünk már hónapok óta működött). A számos, többnyelvű irodalmi rendezvény közül jómagam arra emlékszem legtisztábban, amikor Franz Hodjak olvasott fel. Pár hete jártam arra, kíváncsiságból, az épület felújítás miatt zárva volt. Részben, mert cserélődni kezdtek az emberek, részben, mert a megmaradók is változtunk, 2006-ra döcögni kezdett a Károly, ezért Benjivel ketten azon kezdtük tömi a fejünket, hogy kellene valami újat csinálnunk. Ezek a fejtörések az akkor nemrég nyílt Krajczárban vagy a művészkocsmaként számon tartott Insomnioban tea, sör vagy sörök mellett - mikor mit engedett meg a zsebünk - sokszor zárásig zajlottak. Nem otthon, egyfelől a hangulat miatt, másfelől meg mert mind a ketten elég ramaty helyeken laktunk, zsúfolt albérlet stb. A Krajczárban gyakori arcok voltak az itteni Karaván zenészei, eleinte még koncertezgettek párszor; befutott(abb) verseket zenésítettek volt meg nagyjából az ismertebb Fűszál együttes stílusában - tehát volt hangulata a helynek (a fényképeik a mai napig kint vannak a falakon). Ültünk, beszélgettünk, vitattuk a semmit, amikor Benji hirtelen, kajla mosollyal elővette a tankönyvet, Parti Nagy Lajos Grafitneszét, és morfondírozni kezdtünk rajta. Parti Nagy különben többször is előkerült még, A fagyott kutya lába vagy A hullámzó Balaton mentén, és emlegettük a partinagyitisz gyermekbetegséget, ami a tankönyvíró stílusába való önkéntelen beragadást jelentette. Érdemes itt megjegyezni, hogy ha Parti Nagy és KAF költészetét nagyvonalúan egy hagyományba soroljuk, akkor érthető, hogy a Bulga köré tömörülő kolozsvári brancs mennyire külön állt már akkor a maga erőltetett pajzánságával, 43
