Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11. szám - Géczi János: Veszprém-esszé

hogy mozgásképtelen idősb koromra vagy házba zárom magamat, vagy már el is felejtettem, hogy egykor ily hepehupás hegyek közé keveredtem és azok tövében éltem.

A veszprémi vár ma az észak-itáliai frank várakhoz hasonló - azok genius locija járja át. Védelemre készült, minden eresztékében erre a feladatra emlékezteti lakóit, végső soron lakosainak rendeltetése is képes erre az egyetlen feladatra szűkülni. Az erődítmény a földrajzi adottság(ok) alapján szerveződött, s egyben azok legjobb kihasználása. A vár mint építmény és a természet összhangja az embert és antropológiai tereit nem fogadja magába. Ez az összhang nem tér ki arra, hogy az embert is figyelembe vegye. Vannak déli városok, ahol a várfal és a házak egyetlen tömbbé forrtak össze, itt a falak alatt, benn, kertecskék húzódnak, alkalmas időben szépséges függőkertekké válhattak volna - gondoljon itt az olvasó Heidelberg hegytetői pompás várára és reneszánsz hortuszára. A mi városunkban csupán a közintézmények falai egyben a várfalak, a magánépületekéi abba bizony be nem tagolódnak. Egykor nagy hírűnek látszó kanonokok sorra építették a maguk csinos, a másikéra nagyon hasonlító palotáit, amelyek elfoglalják ugyan a hegy keskeny nyergét, de a megbízók nem látták jónak a házak vár falához támaszkodását. S az is érdekes, hogy lakótornyok sem épültek itt, meglehet azért, mert abba sereg ember fért volna be. S a tömegre nem a lakó- helyiségekben, de bizonyosan a várfalakon mutatkozott szükség, a harcosok és az őket kiszolgáló mesteremberek képezték a valódi védelmet.

A város mikor nőtte túl a várfalak közébe zsúfolt, utcájában könnyen, házai szerkezetét tekintve nehezen áttekinthető középkori települést? Ha a házak számát tekintjük, nem lehetett állandó lakó itt több egy-két száznál. A római villagazdaságban, a közeli Balácán az első-második századtól a birodalom végéig háromszáz-négyszáz ember élt — a kialakulásakor Veszprém várának népessége esetleg ha elérte ezt a számot.

Veszprém ma kb. hatvankétezer ember állandó lakhelye, azaz mintegy húszezer családé. Mai lakosa másként használja a változatlan szerkezetű várat: hosszas előkészület után, mondják, ér el a várba igyekvő a vártérre, amely végén keresztben áll a székesegyház. A bazilikán túl pedig ott a világ vége: annak peremén alig száz éve egyensúlyoz két mészkőből faragott fehér alak: az egyik István királyt, a másik Gizella királynét mintázza meg. Hogy mennyire ingatag a vár, az a várból nem látható - de akik a vár tövében élnek, nap mint nap érzékelhetik: omlik a kő, csúszik a talaj, repednek a falak. Aki azonban bejutott a várba, annak minderről nincs tudomása: a csodák birodalmában jár, ahol a templombelsőket a vár alatti vidéket és távoli tájakat ábrázoló freskók borítják, de a mennyezetre festett rózsapiros, illetve malachitzöld peremű felhőket a szél ugyanúgy a Bakony felől fújja délnek, mint azokat, amelyeket a templomok előtt felnézve az égen látni.

Veszprémben, amikor a gyufagyár megépült, 1875-ben tizenkétezren éltek, 1927-ben, amikor már hét étterem és söröző, három kávéház, két cukrászda és két fürdő működött, közel tizennyolcezren, 1949-ben ugyancsak alig több mint 18 ezren lakták a várost. Történelmi léptékkel nézve tehát a jövevények száma hatalmas iramban nőtt, néha már azt hiszem, csak ők hemzsegnek a városban.

34