Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11. szám - Géczi János: Veszprém-esszé
Akkor, amikor nem a naplementéket írtam le, s nem az égboltot bámultam, a kutyám oldalán alámerültem a városban: ne felejtsem a fényes eget, és ne, hogy az utcákban hamar besötétedik, olyankor a nappali méreténél keskenyebbé szűkült a köz, a tér és átjárója minden emlékképnek. A puli, a fekete jószág, testvérére lelt a sötétben, nappal használt érzékszervei helyén új, éjszakára szóló orra, szeme és füle nőtt. Én azonban hagytam a kutyám által vezetni magam, és annyi mindent megtapasztaltam, hogy több antológia is kikerekedhetne belőle. A Csatár-hegy mögött elvesző Nap fényétől egyetlen pillanatra felragyog a húszemeletes lakótömb legfelsőbb emeletének ablaksora. Az alulról megvilágított gyöngyházfényű fellegek között fehér repülőgépnyomok X-betűje. Egy szaxofonszóló kapaszkodik át a viadukt korlátján, és nem hull a mélybe, hanem szétporlad a szélben. Édes fagylaltillat és az első alkalommal kihúzott szemű, színházba igyekvő nők szaga. Egy levélkézbesítő, aki némelykor költővé, és olyankor nagyszerűvé lényegíti át magát. És az, ahogyan egy-egy ifjúban meglátja öngyilkos fiát. A várfeljáróban a házfali fülkében álló Flórián kezében a veder. A gyertyaviasz maradványaival megpecsételt gyilkosság helye az éjszakai mulató kijáratánál. íresik József városfestményein a kapuzatok nehéz, széles ecsetnyomú árnya. Intim részletekhez ér valamennyi érzékszervem, s nem hagyom, hogy érzékszervi tapasztalataim nyomán gondolat körvonalazódjon, különösen nem, hogy ez, túl a képiségen, átömöljön a szavakba. Talán. A várossal való viszonyomban ez a szó mindennap előkerül. Az első évtizedben okvetlenül. A másodikban biztosan. A harmadikban mindenképpen. A város, miközben ezekben az évtizedekben a Föld népessége egy egész milli- árddal gyarapodott, igyekezett megteremteni a maga mitológiáját, István király, a magyar állam ezer éve élt alapítója elözvegyült feleségének kultuszával. így aztán mindmegannyi névnapján városi ünnepségsorozatot eszkábálnak össze az erre a célra alkalmazott hivatalnokok és felkért, méltó honoráriummal honorált szakemberek; a május eleji Gizella-napi rendezvények követésével a település önátalakítása is nyomon követhető. Tulajdonképpen ezzel a kíváncsisággal megverve mentem el a 2009-es év eseményeinek egyikére. És a tömegben boldogan vegyültem el, mert nem találkoztam egyetlen ismerőssel sem, mert nem köszöntek rám, mert nem ismert meg senki. Meglehet azért, mert szemüveget viseltem - újabban az utcai közlekedéshez is szemem elé illesztem az okulárémat, kissé tisztábban lássam a távoli dolgokat. Tény, hogy én jól láthattam mindenkit, ahogy felmentem a neoromán kapuzattal alig egy évszázada lehatárolt várba, s talán éppen ez okuláré miatt mindazok számára, akiket én ugyan nem tudok azonosítani, de magam számukra felismerhető lennék, most identifikálhatatlan- ná formálódtam. Aztán másfél óra után besokalltam a politizálás és a műkedvelő teátrum misztériumjátékától, visszazárkóztam a munkaszobámba, ahol sikerült is fél tizenegyig dolgozni, ámbár azért vettem házamnak az irányt, mert felbőszített, hogy a díjjal kitüntetett egyik helyi megajándékozott esetében a díjazás okaként politikai tevékenység szerepelt. Akkor elővettem az emigráns orosz költő kötetét, amelyet, 28
