Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11. szám - Buda Ferenc: Álomi bálom ; Utószó (versek)

ám az egészből az a lényeg: valóban disznó mindahánya.

Sertés a gavallér s a dáma, szintúgy az anyja és leánya, a vén, a felnőtt s a növendék, disznó a pincér meg a vendég, s kik a dobogón díszben állnak: a dísz-nők is disznók valának (másfél mázsán felül az átlag).

S a szín-elegy s a szag-kavalkád mind áthatóbb és egyre tarkább: rozsda-rőt a püspöklilával, fokhagyma a vaníliával fogódzkodik, s kart karba öltve keringenek már körbe-körbe, kanbűz, avas zsír, drága kölni verseng vadul a csúcsra törni, hájak, tokák, rengő szalonnák, mangalica-göndör madonnák körömhegyen pörögve ropják az ördögök szilaj galoppját, s a napvilágnak, éjvilágnak egybeszakad színe-fonáka - ez itt a téboly netovábbja: szív szakasztó, tüdőfakasztó, falrepesztő, tetőrogyasztó, eszeveszett balkáni cécó!

Vak ébredés lön rá a végszó.

Omlott, ledőlt az álom-oszlop, kimúlt a hang, a kép eloszlott, majd csendben rámnyitott a józan reggel, hogy benne megfogózzam.

Ez volt az én álomi bálom.

Mint említém, nem mostanában: talán vagy öt-hat éve láttam.

Ne is mondjam: fura egy álom. Nyitját azóta sem találom.