Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11. szám - Buda Ferenc: Álomi bálom ; Utószó (versek)

Buda Ferenc

Álomi bálom

Ki nem sütnétek, merre jártam álmomban: az operabálban!

Több éve volt, nem mostanában, és - hogy szavamat el ne vétsem - nem is idehaza, de Bécsben.

Honnan s miből sarjadt az álom?

Mái napig el nem találom.

Előbb csupán a szó jelent meg

kép s hang gyanánt szemem-fülemnek,

de csakhamar kinyílt az alkony,

s a rozsdás esti szürkületben

palota állt a Duna-parton,

sok ablakú, fakón homályos.

Ahogy a téren áthaladtam, hátam mögött nagy, láthatatlan bálnaraj - mormogott a város. Körös-körül seregnyi ember áradt, dagálylott, mint a tenger, s én - elveszett, anyátlan árva - sodródtam együtt a tömeggel: száz előttem, ezer utánam.

Szárnyas kapu, sarkig kitárva - s ekkor gyökeret vert a lábam: egy ártányképű úr a portán rézgombsoros libériában elállta az utat mogorván, s (mi elv szerint, titok előttem) válogatott az érkezőkben: kettőt-hármat míg beeresztett, ötöt-hatot kívül rekesztett.

S morgott, acsargott, mint a dúvad, szemem láttán lön egyre rútabb.

3