Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Kabdebó Lóránt: A huszadik századi magyar költészet nagy pillanatai
Nem gazdagabb mint az életem Szegény életem Ez a rongyos kendő Az arannyal tele kofferokon Amelyekkel gurulok Amint álmodok Füstölök És a világegyetem egyetlen lángja Egy szegény gondolat...) Cendrars műve - történeti helyzetét tekintve - a kalandor előtapasztalása a század majdani tapasztalatai előttről (tovább is éli a korábban csak szövegszerűen megépített kalandját: önkéntesnek megy a világháborúba). Kassák műve egy háború előtti történet átszerkesztése a háború utániságban: műve nem a tények világában válságba kerülő személyiségnek a megszólalása, hanem éppen ellenkezőleg, a tudat kilépésének aktusát rögzíti a tények világából. Ezáltal éppen megerősödésének, mintegy visszanövekedésének végigkísérése. Azt a pillanatot rögzíti, amikor a tények világa összeomlik (lényegükben még a megoldást szimuláló győztesnek feltűnő forradalmak is!), és ezeknek a romoknak megnevezhető elemeiből igyekszik egy tudat a maga szuverén világát berendezni- egyensúlyban tartani. Kassák öntudatában, az irodalomtörténet leltárában, sőt az irodalomtudomány leírásában is az avantgárd szerves része, sőt ő az avantgárd a hazai hagyományban. Ha A ló meghal a madarak kirepülnek műfajilag-mélyszerkezetileg eposzként leírható - le is írták, én magam is leírhatónak tartom -, akkor máris bajba kerülhetünk ezzel a leltárba vétellel. Mert ebben az esetben az a szöveg, amely stilárisan az avantgárd kétféle beszédmódjának összeszövéseként jelenik meg: egyfajta egzaltált narrációban és az arra merőlegesen beleszövődő dadaista hanghatásokban - az a művet műfajában-szerkezetében éppen a csak stilisztikai avantgárdból kiválólag jelenteti meg. Ugyanis maga a narratív szöveg egyszerre adja (Cendrars nyomán és Joyce-szal és Pounddal öntudatlanul egybehangzóan) a minden utazások nevelődési hagyományát és annak kétségbevonását. Olyan szöveget alakít, amely egyszerre szolgálhatja a személyiség kiteljesedését, de ennek eredményeként a viszonyítottság felnövelését - azaz a személyiség alulmaradtságát. Ezzel a Kassák-mű visszatársul a tízes évek elejének személyiségválságához. Ugyanakkor a műbe beleszövődő dadaista szimulációk ezt a poétikai egyensúlyt bomlasztják meg - egyértelműen a szövegszerűség területére vonva az egész művet. Szegedy-Maszák Mihály 1968-as sajátos stilisztikai elemzésében felveti: „A ló meghal... stílusának két legfontosabb aspektusa: metaforarendszere és pszeudoszintaxisa mindig újabb várakozást kelt az olvasóban és szüntelenül lerontja azt. Az állandó meglepetések az olvasóban olyan bizonytalanságérzést keltenek, mint egy szüntelenül új hangnembe áttérő zenemű a hallgatóra." A mű akkori stilisztikai olvasásának Széles Klára által magabiztosan felvetett, bárha nem bizonyítható - és ami fontosabb -, nem egyértelműsíthető mozzanata: a talatta hangformáció konnotációja. Ha én - vele mégis egyetértve - benne minden Odüsszeiák zárószavát hallom Xenophón Anabasziszából, ebben az esetben egy sajátos reciprocitást is kiolvasok: az utazás célzottsága nem a fő szövegben, hanem a beleékelt dadaista hangkreációk között jelenik meg, ott is olyan indulatszavak között, amelyeknek „nincsen se jelentőségük, se funkciójuk (...) A törvénykereső gesztus visszájára fordul. A súlyos, érzelmeket, történelmi tartalmat sűrítő pózok kiüresednek. Ugyanakkor mindezek nosztalgiáját is hordozza ez az öngúny: a súly helyén fellépő pehelykönnyűség fájdalmát, a tiszteletlen grimasz kétségbeesettségét. Az »ó talatta«-kiáltás mintegy hídnak bizonyul 'értelmességével', ill. ’értelmetlenségével' a sorok 'logikus', ill. ’illogikus' partjai 50
