Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - Kabdebó Lóránt: A huszadik századi magyar költészet nagy pillanatai

Visszatekintve pedig majd a korai Németh László vezeti be éppen ezt a csalimese-jelleget az 1929-ben a Napkeletben folytatásokban megjelenő Emberi színjáték című regényében: a „Zölddisznó" meséjében. A regény főszereplője, aszott szülők vakarék gyermeke mesére éhezetten kapva kap apja fanyar kérdésén, akarsz e hallani mesét a Zölddisznóról. És mivel vágya kielégítetlen marad, ő maga szövi magának a mesét. Szövi egyszer a Hindenburg-álom irányában, messianisztikus, üdvtörténeti végkicsengéssel, a háború hősi eposzát várva, majd éli át a beteljesületlenség, a teljesség alatt maradás élményeként.

Amit és ahogyan a kisgyermek Boda Zoltán szerkeszt magának, azt írják a század első évtizedének Amerikából ösztöndíjjal Európába érkező költői, Ezra Pound és T. S. Eliot. Neoplatonista, bergsonianus, nietzscheánus örök visszatérésben-körforgásban láttatva maszkjaikat, perszónáikat, sóvárgásban, kielégítetlenségben, befejezhetetlenségben. A spleen ellenében az ideált rajzolják úgy, hogy az idea látszatát vállalják csak egy-egy nem történet témájaként. Az embert úgy mutatják be, mint aki epikus hősként csak a témakijelölésig jut, amelyet rendszerint maga a mű címe jelenít meg csupán: The Love song of ]. Alfred Prufrock, Hugh Sehvyn Maberlay (Life and Contacts). A mű maga pszeudo-történet, mely elfedi, hogy a tudatban már az embernek a cselekvésből való kimaradásának eseményei zajlanak. Ady művének, a Margiténak meghatározásával: „Lázadni is csak énbennem lázadnak." Élni akarnak ezek a perszónák, de életük éppen a viszonyítottság megélhetése: bennük és általuk történhet csak minden, az univerzum bennük képződik le, alakul műalkotássá. Bennük veszíti el az univerzum a történelem során hozzá társított eszményeket.

A pozitivizmus tudományhitének önbizalma idején - amikor Max Planck tanára eltanácsolja fiatal tanítványát a fizikától, mondván, ott már minden törvényekbe szabott - az új esemény éppen ezeknek a törvényeknek a megkérdőjelezhetősége. A maga is konzervatív Planck lelki- ismereti válságát utóbb Heisenberg adja elő anekdotikus megjelenítésben, mintegy az általam most vizsgált költői megszólalásmódnak jellegzetes-hasonlatos háttereként: „Planck fia később elmondotta, hogy még mint gyermeknek, egy grünewaldi séta alkalmával beszélt neki apja új elgondolásairól. Kifejtette, hogy érzése szerint vagy olyan jelentőségű felfedezést tett, amely talán Newton felfedezéseivel hasonlítható össze, vagy alapvetően téved. Planck tehát már ebben az időben tisztában volt azzal, hogy képlete a természetleírást alapjaiban megrendíti, hogy ezek az alapok egy napon megmozdulnak és jelenlegi, a hagyomány által meghatározott helyükről új és az idő szerint még teljesen ismeretlen egyensúlyi helyzetbe kerülnek. Planck, aki egész felfogásában konzervatív szellemű volt, cseppet sem örült ezeknek a következtetéseknek. 1900 decemberében azonban nyilvánosságra hozta kvantumelméletét."

Maguk a most vizsgált történetek éppen ezeknek a megkérdőjelezhetőségeknek a megkonstruálása: egy felmutatott ideál feltételezése, hatókörének körülírása és egyben ironikus leértékelése is.

Az ekkor, imigyen a lírában megjelenített fiktív személyben még benne van minden múlt, mint viszonyítási pont, de megjelenik vele éppen az eltávolítottság ettől a teljességtől: vibráló pillanat, mely még feltételezi a teljes ember ismeretét, de már hordozza a teljesség keretéből való kiesettség tudatát; hozza a félelem tragikus szituáltságát, de már ironikusan nevetségessé válik számára ez a veszélyeztetettség. T. S. Eliot imigyen fogalmazza meg ezt a lebegtetett tudati helyzetet - beleépítve egy fiktív elbeszélt pozícióba: „I am no prophet - and here's no great matter

De hasonlóképpen indítja Mauberley szituálását Ezra Pound is, fordítója pedig ugyanazt a kifejezést használja, amelyet föntebb műfajmegjelölésül magam is leírtam: „csali":

For three years, out of key with his time,

He strove to resuscitate the dead art Of poetry; to maintain „the sublime"

In the old sense. Wrong from the start 42