Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Lövétei Lázár László: Ötödik ecloga (vers)
úgy én is „beleéltem" öt évig minden izébe, s úgy megutáltam az emberiséget, mint a puliszkát... Ott kibiceltem a városi ködben megzavarodva mindenféle szemétséghez, s mindez mire volt jó? Volt ott minden, amit csak megkívánhat az ember, s úgy kiürültem, mint hétközben a templomi persely: hánynom kellett, s végül már lefejeltem a tükröt... Úgyhogy pénzzé tettem mindenemet, s ide jöttem, harmincnégy esztendeje élek az erdei lakban. Van tizenegy kicsi szarvasom és négy medvebocsom már, addig gondozom őket, amíg majd visszavadulnak... S hogyha csak éntőlem függ, hát akkor kifeszülhet Isten fényes művének koronája, az ember... KÖLTŐ S nem fáj, hogy lesüllyedtél ebbe az állati sorba? VADŐR Már hogy a faszba' ne fájna, de „erdeiként" ez a dolgom: azt mondják, a szegény ember csak májusi hóval tudja a Földet megtrágyázni... ha lesz neki Földje... KÖLTŐ Mondd csak, nem csúfoltak még próféta-jelöltnek? VADŐR Eh! ne akarjunk errefelé megváltani senkit: „megsérülhet" a törzse a fának visszanyeséskor... Két évig még járom a cintusi részen az erdőt, s aztán... KÖLTŐ Gyógyulj meg, bátyám, mert csúf ez a... köszvény... Csíkszentdomokos, 2009. június 1.
