Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Lengyel András: Juhász Gyula, Zalai Béla és „a válasz metafizikája” (A 20. század elejei „irodalmi forrongás” gondolkodástörténetéhez)
A levelezésben egyszer bukkan föl még a filozófus barát neve, jellemző módon egy verses levélben. Az 1907. április 6-a és 12-e között, pontosan meg nem határozható időpontban, keletkezett szöveg címzettje megintcsak Oláh Gábor volt, s ez már Juhász Gyula - később oly jellegzetessé lett - magatartásának, a képzelet világába menekülésének a dokumentuma. A levél versben írott részét (JGYÖM 9:140.) érdemes egészében idézni: Pogány Gábor hozzád jutna e vers most, ó fogadd Lelkem naponta száll feléd, ha jő az alkonyat Pogány Isten vagyok igaz, de még nem összetört, Dalok szent légiója ád lelkemnek lágy erőt. S ha unalom szürkén borong a rőt ugar felett, Annál ragyogóbban ragyog Napom, a Képzelet. Gábor, Béla, Simon, Dezső jöttök fürgén elém És nem vagyok már egyedül kis Iza Szigetén S a búsuló füzes között egy nagy árny tart velem, A debreceni histrió, ki itt járt Keleten S ha e kopár Szigetről ő Margitszigetre ért, Elérem én is tán - Párist, nagy álmok szigetét! A versbeli nevek könnyen dekódolhatóak. Gábor: Oláh, Béla: Zalai, Simon: Gedő, Dezső: Kosztolányi, a debreceni histrió: Arany János. S bár nyilvánvaló, hogy e tabló nem teljes, némileg a címzett vonzalmaihoz, személyi preferenciáihoz van igazítva (Babits és Ady például nyilvánvalóan ezért nem szerepel a megidézettek közt), mindenképpen jellemző írójára. S ami különösen figyelemre méltó: bár az összetörés képzete már megjelent, az ambíció még erős, az eszmény - az őszikéket író, „margitszigeti" Arany János - pedig magas mércére vall. Szempontunkból azonban most a legfontosabb az, hogy a fizikai távolság ellenére Zalai Béla még változatlanul fontos helyen állt Juhász Gyula értékrendjében. Jóllehet a barátság érdemi, inspirativ fejezete már nyilvánvalóan lezárult. 5 Egy eredeti gondolkodóval való együttlét, ha ez a gondolkodó ráadásul szuggesztív egyéniség is, aligha múlik el anélkül, hogy gondolataiból valami az őt meghallgatom, a vele együtt meditálóra is át ne áramolna. Óhatatlanul „hat" a másikra, befolyásolja a másikat. Zalai és Juhász barátsága sem nélkülözi ezt a dimenziót, jóllehet Juhász később arról beszélt, hogy ő a matematikához nem értett, nem volt hozzá fogékonysága, s ez alighanem így is van. Márpedig Zalai filozófiai koncepcióját csakis mint egy matematikán iskolázott agy produkcióját lehet megérteni. Kérdés tehát, mi lehetett az a közös alap, amely megteremtette kettejük érdemi eszmecseréjének lehetőségét, s amely valamiképpen a költő számára is gyümölcsözővé tette ezt a barátságot? A válaszhoz el kell távolodnunk a kínálkozó sémáktól, mindenekelőtt Zalai gondolkodásának „matematikára" szűkítésétől. Zalai ugyanis nemcsak a matematika iránt mutatott fogékonyságot, de meglehetősen széles érdeklődésű, művelt és problémaérzékeny ember is volt, egyebek közt a művészetek és az irodalom is foglalkoztatták. Sőt, a matematikából eredeztethető rendszerproblematika erős jelenléte ellenére voltaképpen ő maga is „metafizikus" gondolkodó volt. Ezt az összefüggést a matematizálással nem vádolható nagy kortárs, Lukács György is világosan érzékelte. Fülep Lajoshoz írott egyik levelében (igaz, már a Zalai-Juhász-eszmecserék után néhány évvel), 1910-ben így jellemezte Zalait: „Z. a 90
