Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 5. szám - Lengyel András: Juhász Gyula, Zalai Béla és „a válasz metafizikája” (A 20. század elejei „irodalmi forrongás” gondolkodástörténetéhez)

ban volt: filozófusnak, hanem - az idegen nyelvű formula mögé bújva - azt is megváltja, hogy barátjában, az akkor még semmit nem publikáló egyetemi hallgatóban egyenesen a metafizika mesterét fedezte föl magának. Ez, ha tudjuk, hogy ekkoriban Babits még maga is legalább annyira filozófusnak készült, mint költőnek, igen nagy elismerés: meghajlás a potenciális rivális előtt. Egy másik, ugyancsak keltezetlen Zalaihoz címzett levelében expressis verbis be is vallotta: „szeretnék, igazán, barátja lenni, ha eltalálnám a módját" (BJKlev 249.). S ezzel összhangban nyilatkozott meg Zalairól Kosztolányinak írott leveleiben is. 1904. augusztus 20-án például megvallotta, hogy hangulata rossz. Majd hozzátette: „Irigykedem Zalaira, akinek legalább külső okai vannak arra, amit magamon ok nélkül észlelek" (BJKlev 34.). S ha ezt a megjegyzést csupán véletlenszerű összevetésnek gondolnánk, tévednénk. Babits 1904. november 17-i leveléből kiderül, hogy számára Zalai a legfontosabb viszonyítási pont: „Zalai! Rosszul esik rágondolnom, akivel oly balul sikerült minden kísérletem, hogy tűrhetővé tegyem magamat előtte. Én Istenem, kivel voltam unalmasabb, mint Zalai Bélával? Kinek van több oka és joga lekicsinleni és megvetni engem, mint neki? És kitől fájna jobban, mint éppen tőle? Ah, akivel nagyon rokonszenvezünk, avval némák maradunk, vagy nem tudjuk megértetni magunkat, úgy-e?" (BJKlev 55.) Az pedig Zalai irodalomértésére s Babits előtti tekintélyére egyszerre vall, hogy Babits irodalmi tekintélynek is elismerte. 1904. november 24-én így írt Kosztolányinak: „Néhány fordítást is mért ne küldenék? verset nem, mert azokat Zalai is rosszaknak mondta, én is azoknak tartom" (BJKlev 63.).

Kosztolányi Zalai-képe más. Ő, aki pedig a legtöbbet foglalkozott leveleikben a filozófus-baráttal, elsősorban a Babitscsal való barátsága összefüggésében értelmezte Zalait. Féltékenységét alig leplezte. 1904. augusztus 24-én például így írt Babitsnak: „Zalaival izgatottan tárgyaltunk Magáról, mert az adresszügy azt a gyanút provokálta benne, hogy én Ont a magam részére akarom kisajátítani. [...] Ön állandóan foglalkoztatja képzeletünket" (BJKlev 35.). Pár hónappal később, november 20-án pedig arról számolt be Babitsnak: „Zalai Babitsot, a gondolkodót tiszteli, én a költőt." „Mikor Zalaival a vén Bécsben csavarogtunk, folyton önökről, pesti zseniális költőkről és jó emberekről beszélgettünk" (BJKlev 62.). (Zárójelben megjegyzendő: itt a többes számú emlegetés nyilvánvalóan Juhászra is vonatkozik; ekkor még ő is „a pesti zseniális költők" közé tartozott.) Zalai jelentőségét - vagy legalábbis „zsenialitását" - azonban Kosztolányi mégis érzékelte és elismerte. 1904. december 29-én, Zalait megint Babitscsal együtt emlegetve, így írt erről: „Mióta az én igen tisztelt s igen nagyrabecsült barátaimmal Babiccsal és Zalaival levelezésben állok, nem minden alap nélkül nevezhetném magamat »irodalmi vigasztalónak«. Mindkettő örvényes bajokat tár fel nekem, melyek engem módfelett érdekelnek s százszorosán boldog vagyok, hogy éppen én vagyok bajuknak hallója s nekem kell kifakasztani, vagy felszúrni zseniális fejük jóakaratú fekélyeit, hogy újra kerékvágásba zökkenjenek" (BJKlev 66.). Zalairól legnyíltabban, aligha véletlenül, mégis nem Babits, hanem Juhász Gyula előtt nyilatkozott meg. Neki írta, ugyancsak 1904. december 29-én: „Sohasem felejtem el Önöket. Önt, a bölcs, de tegyük hozzá, igen érdekes Babicsot s az acélfejű Zalait. [...] A fejemet, uram, a fejemet önökért; itt a fejem" (BJKlev 69.). S Zalait utóbb is „közösen szeretett barátunk"- ként (BJKlev 74.), „acélkoponyájú kedves barátom"-ként (BJKlev 107.), „a mi kedves filozófu- sunk”-ként (uo.) emlegette. Igazában azonban, bár foglalkoztatta érdeklődését, nemigen tudta kiismerni. 1905. február 16-án, egy Juhászhoz címzett levélben ezt expressis verbis el is ismerte: „Gyönyörű versét [ti. a Juhászét] a napokban elküldöm Zalainak is, ki újra Párisba megy. Ez az ember előttem ma is rejtély. Ki ez?" (BJKlev 78.). S Zalai körül később is „titkokat" szimatolt (vö. pl. BJKlev 107.).

Juhász Gyula, aki rossz levélíró volt, s a Zalaival folytatott levelezéséből is csupán egyetlen dokumentum maradt fönn, Zalainak egy levele - a maga passzív módján is részese volt a baráti információáramlásnak. Közvetett adatokból tudjuk, levelezett Zalaival, s a barátok őt is bekapcsolták a közös barátról cserélgetett információk áramá86