Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Lengyel András: Juhász Gyula, Zalai Béla és „a válasz metafizikája” (A 20. század elejei „irodalmi forrongás” gondolkodástörténetéhez)
beszélt [Zalai] a felsőbb matematika nagyszerűségéről, Pascalról, Eulerről, a Bolyaiakról, Henry Poincaréról, a kiváló König Gyuláról, akinek legjobb hallgatója volt, a fiatal Fejér Lipótról, barátjáról, beszélt nagy problémákról, amelyeket meg akart oldani, beszélt olyan lobogó lelkesedéssel, annyi hittel és szeretettel beszélt arról, hogy micsoda szépségek és igazságok rejtőznek a legszárazabbnak tartott tudomány mélyén, annyira, hogy én többször gondoltam arra, hogy megpróbálom a közelebbi ismeretséget vele és eljárok König Gyula óráira, aki különben kitűnő előadó volt, de ebből nem lett semmi. Zalai Béla filozófus is volt, az ismeretelmélet egy új rendszerén dolgozott" (JGYÖM 8:352-353.). E beszélgetések témájaként a kései emlékezés ugyan elsősorban a matematikát nevezi meg, de joggal föltételezhető, hogy - az egymásra találó fiatalok általános szokása szerint - az ilyen beszélgetések során minden, ami valamelyiküket foglalkoztatta, szóba került közöttük. így, értelemszerűen, a filozófia és az irodalom megannyi kérdése is. A „nagy problémák", amelyeket Zalai „meg akart oldani", például bizonyosan par excellence filozófiai problémák voltak. Juhász tehát, barátja révén, bevezetődött e - ma már tudjuk: fontos - problematikába. 3 A pesti bölcsészkaron egymásra talált költőtriász egymás közti levelezésében az egyik legtöbbször előforduló név (s az egyik leggyakoribb téma) - Zalai Béla. Ha áttekintjük azt az anyagot, amely ebből a levelezésből megmaradt, kiderül, szinte állandóan emlegették filozófusbarátjukat. Az 1904 májusa és 1906 májusa közötti levelezésben 34 levél említi Zalait, többnyire részletesen. Juhász Gyula kapott vagy írott levelei közül tizenkettőben szerepel Zalai - igaz, maga Juhász csupán három alkalommal szól barátjáról. Mi ennek az oka? Hamis lenne a kései emlékezés, s Zalai nem is volt annyira fontos számára, mint amennyire állította? Úgy gondolom, másról van szó. Hogy Juhász az egymás közti levelezésben csak háromszor emlegeti Zalait, más okokra vezethető vissza. Az egyik ok nyilvánvaló: Juhász mindig rossz levélíró volt, s ráadásul megírt levelei közül is sok elkallódott. A másik ok már érzékenyebb összefüggéseket rezdít meg: ő egy baráti „párkapcsolatban" csupán a „harmadik" volt, Babits és Kosztolányi elsősorban egymással foglalkoztak, mellettük a félszeg és passzivitásra hajló Juhász szükségképpen háttérbe szorult. A harmadik ok részben ezzel a másodikkal van összefüggésben: Juhász, mint Oláh Gáborral folytatott levelezéséből is kiderül, nemcsak az utólag elhíresült nagy költőtriász tagja volt, hanem legalább ennyire egy másik, külön „csoportosulásnak" is - ő a „debreceniekkel" (Oláh, Zalai) külön is ápolta a kapcsolatot. Sőt érzelmileg talán még közelebb is állt hozzájuk, mint Babitshoz vagy Kosztolányihoz. Alighanem ez magyarázza meg azt, hogy bár a három költő közül intellektuális szempontból Babitsnak volt leginkább szüksége Zalaira, a Babits és Juhász közötti levelezésben mindössze egyszer, Juhász 1905. július 25-i levelében szerepel Zalai neve. Úgy látszik, mintha kerülték volna ezt a témát. Mint más adatok, például a Babits és Kosztolányi közötti levélváltások egynémelyike is jelzi, a három költő barátságát átszínezte a rivalizálás, az egyéni érdek és megfontolás is. Levelezésükben - egyszer érdemes lesz ezt fölmérni és leírni - sajátos „játszmák" zajlottak. A költőtriász levelezése számunkra így is becses. Legalább két okból. Megismerhetjük belőle, hogy miként vélekedtek Zalairól, s hogy Juhász hogyan kapcsolódott Babits és Kosztolányi Zalaival kapcsolatos eszmecseréihez. Babits Zalai-képe a levelezésből jól „összerakható". Ő Zalait egy keltezetlen levelében „Meister Metaphysikus"-ként emlegeti, sőt hozzá írott levelében kétszer is így szólítja meg (BJKlev 245.). Ez a megnevezés nemcsak azt jelzi, hogy Babits annak látta Zalait, ami való85
