Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Lengyel András: Juhász Gyula, Zalai Béla és „a válasz metafizikája” (A 20. század elejei „irodalmi forrongás” gondolkodástörténetéhez)
magyar filozófus, Zalai Béla" (JGYÖM 6:46.). Hogy Zalai, akinek szépirodalmi ambícióiról nincs tudomásunk, a Négyesy-órák „hallgatói" vagy „szereplői" közé tartozott-e, források híján nem lehet megmondani. Nem ítélhető meg az sem, hogy amikor Kosztolányi 1917- ben visszautalt közös ifjúságukra, s arról írt, hogy „Babits Mihállyal, Juhász Gyulával, Zalai Bélával együtt az egyetemen felolvasásokat rendeztünk" (Kosztolányi 1917. 145.), a Négyesy- órákra gondolt-e, avagy az Egyetemi Körre. Juhász Gyula egyik, Kovács J. Istvánról, 1920- ban írott cikkében mindenesetre egy villanás erejéig a körbeli közös együttlét is fölidéző- dik: „Református arca van: mondotta egyszer róla [ti. Kovácsról] egy diákfilozófus [ti. Zalai] az Egyetemi Körben és csakugyan, tipikusan református is volt" (JGYÖM 6:343.). Szerencsére az egyetemi körbeli közös szereplésről legalább egy esetben egykorú forrás is rendelkezésünkre áll. Magának Juhásznak j.gy. szignóval jegyzett beszámolójából (Rethorikai szakosztály. Egyetemi Lapok, 1904. márc. 12. 9.) tudjuk, a beszámoló megjelenése előtti szombaton, azaz március 5-én, az Egyetemi Kör irodalmi szakosztálya felolvasó-estet tartott. Az Oláh Gábor vezette szakosztály munkarendjében ekkor, más napirendi pontok mellett, Zalai előadására s Juhász hozzászólására is sor került. Ahogy a beszámolóban olvassuk: „Az est fénypontja Zalai Béla előadása volt. Ruskin Modem peinteurs című korszakalkotó esztétikai művéről beszélt, fejtegetve a nagy angol apostol eszméletét [helyesen nyilván: elméletét] a faji és élő (tipikus és vitális) szépségről, a képzelet három fajáról, ti. a társító (associatív), beható (penetratív) és kivetítő (contemplatív) képzeletről. Utalt Ruskin egyik alapvető tévedésére, amely abban áll, hogy nem különbözteti meg kellőképpen a tisztán érzéki eszközökkel ható képzőművészetet a gondolatibb, lelkibb tényezőkkel dolgozó költészettől." A beszámolóban egy mondat erejéig Juhász saját maga szerepléséről is szólt: „Zalai Béla alapos tudásra és termékeny gondolkodásra valló előadásához Juhász Gyula fűzött megjegyzéseket, kiemelve Ruskin szociális és művelődéstörténeti nagy jelentőségét és Tolstojjal [!] való rokonságát." E rendezvényről két dolgot érdemes még tudnunk: a szakosztály „Oláh Gábor komoly vezetése alatt" ügyködött (ő Zalainak is, Juhásznak is barátja volt ekkoriban), s az esten „szép számú hallgatóság" vett részt. Ehhez a képhez Halasi Andor egy jóval későbbi (1957) visszaemlékezésében további érdekes színeket ad hozzá. „Az Egyetemi Körnek külön irodalmi szakosztálya volt, Oláh Gábor vezette. A legszorgalmasabb és legtehetségesebb egyetemi hallgatók tömörültek itt a fiatal, még nyurga és szálegyenes, zordarcú és szófukar Oláh Gábor körül, aki rendíthetetlen meggyőződéssel szolgálta a művelődés ügyét, valóban értékes és színvonalas vitadélutánokat rendezett. Juhász Gyula ott volt minden vitaülésen" (Halasi 1962. 56.). Zalai, más alkalmakkor is, e társasághoz csatlakozhatott. A harmadik alkalmi szerveződés, ahol együtt voltak, Schmitt Jenő Henrik Múzeum körúti kávéházi társasága volt. Maga Juhász egyik 1918-as cikkében számolt be róla, hogy az első orosz forradalom után, azaz 1905 körül, a kávéházi sarokasztalnál egy kis, de lelkes csoport Schmitt előadásait hallgatta. Ezeken az összejöveteleken állítólag még Trockij is föl-föltűnt. Hogy Trockij csakugyan ott volt-e, kérdéses; lehetséges, hogy csupán a legendaképződés vonta ide alakját (az orosz forradalmár a cikk írása idején került a nemzetközi érdeklődés középpontjába). De hogy Zalai jelenlétét nincs okunk megkérdőjelezni, az bizonyos. A kis kávéházi társaságról egyébként Juhász ezt írta: „Ez a kis társaság azóta a világ minden részébe szétszóródott." „Egyikük, a magyar bölcsészet legnagyobb reménysége, ragyogó elme és lobogó életkedv: örökre elhamvadva pihen az omszki foglyok temetőjében, drága Zalai Béla, többé nem beszél nagykörúti éjszakákon az összes filozófiai megismerések szintéziséről" (JGYÖM 6:87.). A formális szerveződésekben való közös szereplés mellett, persze, minden jel szerint éppen az üyen, utolsóként megemlített éjszakai beszélgetések bizonyulhattak az igazán fontosaknak. Ezekről a peripatetikus eszmecserékről, aligha véletlenül, Juhász még az élete végén írott emlékezésben is beszél: „a nagykörúton bolyongva éjszakákon át 84
