Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Lengyel András: Juhász Gyula, Zalai Béla és „a válasz metafizikája” (A 20. század elejei „irodalmi forrongás” gondolkodástörténetéhez)
diáktársaiét, pl. Babits Mihályét és Kosztolányi Dezsőét is. Sőt, aki tudni akarja, jó ideje már azt is tudhatja, hogy a Négyesy-szeminárium emblematikus költőtriásza (Babits, Juhász, Kosztolányi) voltaképpen vele, a nem költővel együtt alkotott egy olyan intellektuális megfontolásokból is megszerveződött baráti kört, amely messze túlmutat a szokványos diákbarátságokon, s közös gondolkodásuk - bonyolult áttételeken keresztül, rejtőzve- a magyar művelődés történetének egyik jeles fejezetét alkotja. Mindennek tudása azonban nem teszi fölöslegessé, sőt egyenesen megköveteli, hogy- túljutván az általánosságokon - részleteiben is megkíséreljük rekonstruálni azt a szerepet, amelyet Zalai Juhász Gyuláék életében, eszmei útkeresésében betöltött. Paradox módon ugyan a források jórészt a kapcsolatnak már csak azt a szakaszát teszik igazán megismerhetővé, amelyik már lényegében az egyetemen kívül, földrajzilag egymástól távolabb zajlott - azt, amikor leveleztek. Ez a szakasz azonban, éppen az írásos dokumentáció, az egymáshoz kapcsolódó levélsorozat révén olyan összefüggéseket is vizsgálhatóvá tesz, amelyeket egyébként nem állna módunkban fölismerni. S így, a szorosabb értelemben vett életrajzi részleteken túl, a barátság gondolkodástörténeti vonatkozásai is fölsejlenek. Érthetővé válik egy nagy nemzedék nagyságának „külső", szociokulturális dimenziója: az egymással versengő, egymást inspiráló alkotók sajátos intellektuális összjátéka. Babits, Juhász és Kosztolányi indulása ugyanis nem pusztán az absztrakt módon fölfogott költői tehetség jelentkezésének és kibontakozásának történeteként értelmezhető: benne van ennek intellektuális, mondhatnánk gondolkodástörténeti dimenziója is. S ez éppen Zalai Béla révén ragadható meg a leginkább. Ő volt négyük közül a par excellence gondolkodó, jelenléte e körben minden másnál jobban tanúsítja, hogy az ifjú költőtriász gondolatilag is birtokba igyekezett venni azt a világot, amelyben eszmélt, s amelyre költőként, a költészet közegében reflektált. 2 Juhász Gyula és Zalai Béla közös budapesti diákéveinek története csak hozzávetőlegesen rekonstruálható - inkább csak jellemezni lehet, mint részletesen leírni. Ami bizonyos: amikor Juhász 1902 őszén a budapesti egyetemre került, a magyar szellemi élet egy új s jelentős nemzedéke bontogatta ott szárnyait. Juhász 1902 és 1906 közt volt hallgató; Babits Mihály 1901 és 1905, Kosztolányi Dezső 1903 és 1906 (bár eközben az 1904/05-ös tanévet Bécsben töltötte), Zalai Béla pedig 1901 és 1906 közt járt a pesti egyetemre. Juhász, Babits és Kosztolányi bölcsészetet hallgatott, Zalai matematikát, de igazában filozófusnak készült. Juhász és Zalai így a szokásos egyetemi stúdiumok révén nemigen kerültek egymás közelébe (noha volt „áthallgatás", s így a bizonyos órákon való közös részvétel sem kizárt), az egyetemi közéletben azonban összekerültek. Három ilyen fórumról tudunk: az úgynevezett Négyesy-szemináriumról (ahol az irodalmi ambíciókat dédelgetők jelentek meg), az Egyetemi Körről, amely egyebek közt előadóesteket is szervezett, s egy egyetemen kívüli, de jórészt egyetemi hallgatókat tömörítő informális kávéházi csoportosulásról, amely a gnosztikus filozófus, Schmitt Jenő Henrik körül szerveződött meg. Juhásznak a Négyesy-órákról írott cikkéből (Szeged és Vidéke, 1918. máj. 4.) tudjuk, hogy ennek 1903 körül már ő volt a titkára, s így az új nemzedék legkülönbözőbb irányultságú tagjaival munkakapcsolatba került. Az ide eljárók közül példaként Kosztolányit, Babitsot, Gábor Andort, Bródy Mihályt, Mohácsy Jenőt, Oláh Gábort, Adorján Andort, Bresztovszky Ernőt, Tóth Árpádot, Pogány Józsefet, György Oszkárt, Endrődi Bélát, Szepessy Lászlót, Kulcsár Gyulát, Ritoók Emmát, Reichard Piroskát - s Zalait említi. S e fölsorolást szinte Zalaira futtatta ki, mondván, részt vett ezen a szemináriumon „a hősi halált halt legkülötib 83
