Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 7-8. szám - Rettegés a ráérő időtől (Beszélgetés Fliegauf Benedekkel)

mit képzeltem oda. Megpróbálom felidézni. Valami olyan hely volt ez, amilyennek a mennyországot írják le. Gondtalan, harmonikus, nemes és önfeledt világot képzeltem el. Ennek a világnak valamiért fontos része volt, hogy csak keveseknek adatott meg a megismerés. Olyannak képzeltem el ezt az egészet, mint egy elitklubot, ami fölötte áll a többi létezőnek. Úgy tűnt, hogy a világ megismerése a kiválasztottak kiváltsága.

Tizenhat éves lehettem, amikor biztossá vált számomra, hogy a beavatás nem létezik. Nincsenek kiválasztottak, nincsenek kiváltságosak, nincsenek mesterek, nincsenek tanítványok. Társadalmi szinten mindez persze létezik, de ismeretelmé- letileg nem. A létezés titkai megközelíthetetlenek. Teljesen mindegy, hogy milyen társadalmi rangunk van. Teljesen mindegy, hogy mennyi könyvet olvasunk el. Teljesen mindegy, hogy mennyit imádkozunk. Az sem számít, mennyit és milyen mélyen figyelünk a bölcs emberekre. Az ördöglakatot nem lehet kinyitni. A dalai láma számára ugyanúgy megfejthetetlen a létezés titka, mint egy katolikus pap, egy festőművész, vagy éppen egy filmrendező, vagy egy kéj gyilkos számára. Nagyon megriadtam, amikor rájöttem erre - a létezés titka soha senki számára nem tárult még fel, és nagyon úgy tűnik, hogy nem is fog. A megismerhetetlenséget éltem át ezzel a felismeréssel. Ez az élmény a megvilágosodás erejével hatott rám. Ez egy feloldhatatlan ellentmondás. Immár egy valódi ördöglakat került a kezembe: nincs beavatás - ez az egyetlen beavatás.

Amióta erre rájöttem, semmi más nem érdekel. Néha ijesztő zsongás van a fejemben, de ez az egy gondolat nagyon stabilan mindig ott van benne. Ha az agyam egy méhkas - a legtöbbször úgy érzem -, akkor a „nincs beavatás" gondolata az anyakirálynő benne. Nyilvánvaló, hogy semmi másról nem érdemes filmet csinálni vagy könyvet írni, mint erről a kérdésről. Legalábbis számomra.

Ennek a gondolatnak ugyanis nagyon érdekes morális következményei vannak. Ha nincs beavatás, akkor az úgynevezett tekintély sem létezik. Aki ezt a gondolatot komolyan veszi, az rájön arra, hogy senki és semmi nem uralkodhat felette többé. Én azt hiszem, hogy nem gőgből vagyok irányíthatatlan, hanem ezért. Ne mondja meg senki, hogy mit gondoljak, és azt se nagyon, hogy mit csináljak. Ha bárkinek lenne bármiféle többlet tudása arról, hogy mit és hogyan kell gondolni és érezni, akkor azonnal követném. A társadalom, a jog, a művészeti kánon nem több, mint egy sorvezető. Az eligazodást és az együttélést segítik ezek a dolgok - viszont fontosnak tartom, hogy egy pillanatra se felejtsük el: egyetemes mérce nincs. És nem is lesz.- Emberi léptékkel mérve aránylag sokáig hihettünk a művészetek egyetemes mércéiben. Én ma már inkább ezek elveszését és folyamatos átalakulását látom. Az információk szabad termelésének, közzétételének, áramlásának és birtoklásának mennyisége és sebessége hihetetlenül felgyorsította az egyetemes emberi kultúra és a helyi kultúrák lebontási és építési folyamatait. Gondoljunk csak a kommunikációs írott jelrendszerek rohamos átalakulására, amit az interneten és a telefóniában is tapasztalhatunk. E cyber térben szinte már semmi jelentősége nincs a nyelvészek által vérrel-verítékkel összehegesztett és fenntartott nyelvtannak, helyesírási szabályoknak stb. Csak egy példa: az interneten tökéletes nyelvhelyességgel így köszönném meg neked ezt a beszélgetést, jelezvén, hogy közöseket gondoltunk, de csibészek is voltunk, meg élveztük is egy kicsit: Megathx ;).

114