Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 7-8. szám - A Nulladik óra (Beszélgetés Jánossy Lajossal)
A tekintélyes csomagtartókon kisebb termetű társaikat és a precízen rögzített gázpalackokat szállították magabiztosan. Nagyapámé is így nézett ki, hatalmas dinamóval, a kézifékkel meg a lámpával. Apám elnézte nekem a biciklizést, nem is nagyon tehetett mást, de mintha nem csupán aggodalom költözött volna a szívébe azzal, hogy biciklizni kezdtem, hanem valami más is nyugtalanította, talán a helyzet maga, hogy ez az ügyesség a kevés számú kivételek közé tartozik, amit nem tőle tanultam, nem ő tanította meg nekem, ő nem tudja, hogyan kell biciklizni, nem kérheti számon rajtam a biciklizés etikettjét. A biciklizésről nem kérdezett, nem beszélt. Nem mondhatta, hogy biciklizz rendesen, mert nem tudta, hogyan kell rendesen biciklizni. Az „egyél rendesen, öltözködj rendesen, beszélj rendesen, ülj rendesen, menj rendesen, tanulj rendesen, imádkozz rendesen, írj rendesen, köszönj rendesen, moss fogat rendesen, fésülködj meg rendesen, kösd meg a cipőd rendesen, töröld meg és fújd ki az orrod rendesen, töröld meg a szádat rendesen, hajtogasd össze a ruhádat rendesen" szabályrendszeréből valami kilógott, kilógott egy idegen elem. Holott a biciklivásárlás körül nem fodrozódtak hullámok, sőt háromkerekű biciklivel már óvodáskorom zenitjén meglepett a Jézuska, fel-alá roboghattam a régi, Üllői úti lakás különös passzázsában, a lakás mögött, a második szobát a fürdőszobával összekötő folyosón, a tapétaajtó mögött, ezen belépve találtam magam az egyirányú labirintusban. A szobabiciklizés nem ütközött ellenállásba. Azt amúgy sem kell megtanulni. A Campingemet sem előzte meg vita. Nem hallottam erről vitatkozni, bár a végeredmény nagyapám nevéhez fűződik. Maga a „kerékpár", ahogyan ő mondta, szóval a kerékpár nagyapai húzás volt, feltehetőleg megtanácskozott, de nagyapai lépés, ezzel szembeszállni feltehetőleg még apámnak sem lehetett. Szembenállásával olyan területre tévedt volna, ahol legyőzőre talál, vidéki terepre keveredett volna, a boltok és a veteményesek világába, a kukoricaföldek ölelte, tarackos futballpályák világába, a tyúkok, a disznók, kutyák és macskák állatvilágába, a málnabokrok és cseresznyefák élővilágába, a biciklik világába, ahol ő legfeljebb csak látogató lehet, álmélkodó, csetlő-botló turista. Ha tehette, úgy intézte, hogy legyőzőre ne találjon. Gondolkodó és cselekvő önmagának szoros hálót szőtt, és a közepén üldögélt. Ez a háló vette körül, evvel és ebben közlekedett, és erős, védekező ösztönnel ismerte fel a helyzeteket, amikor a háló veszélybe kerülhet, s ha már csak az egyik szálat a felfeslés fenyegette, visszavonult a háló közepébe. Ugyanakkor rutinosan hárította a rizikókat, igyekezett környezetét, tehát az anyám és az én környezetemet is a háló területén belül látni, és ezt a célját nem a háló kiterjesztésével, hanem a hálón kívüli élet érvénytelenítésével kívánta elérni. A hálón kívül rekesztett mindent, ami kiszámíthatatlan, meglepő, mulatságos, véletlen, fordulatos, rémületes, szenvedélyes, kétségbeesett, ujjongó, indulatos, önfeledt, a hálón kívülre a kacagást, a zokogást, a fájdalmat, a kényelmet, a pazarlást, az éjszakát, a könnyeket, az érintést, a káprázatot, a fényt, a sötétséget, a talmi elragadtatottságokat, a megannyi szeszélyt, az élet értelmét kétségbe vonó, öncélú és az embert gyarló és gyenge mivoltának kiszolgáltató haszontalanságokat és a veszélyeket. Részlet a Hamu és ecet (2006. Kalligram) regényből Jánossy Lajos 38
