Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 7-8. szám - „Mitől lenne szabad?” (Beszélgetés Sári Lászlóval)
élni. Tökéletesen elfelejtem a rutinnal gyakorolt gesztusokat is. Egyszerűen megfeledkezem róluk, mintha sohasem lettek volna birtokomban. Ha így elheverek valahol egy faluban, vagy egy távolabbi tájon hosszabb ideig nem találkozom emberekkel, akkor például elfelejtek köszönni. Nem tudom, hogy mit kell mondani egy találkozáskor. Zavarban vagyok, és óriási feladat szalonképesnek, udvariasnak lennem. Nem mintha nem akarnék megfelelni, de hát ilyenkor nem tudok kommunikálni. Elfelejtem a nyelveket is, ha hazatérek, és ránézek egy-egy helynévre, elakadok, mert nem tudom mit jelent, mit is kezdjek vele. Amikor pedig ezek után betévedek egy munkahelyre, és mondjuk, a liftben mondani kell valamit az ott álldogáló ismerős arcoknak, ami különben is nagyon nehéz (még ha olajozottan él is az ember liftező közösségekben), akkor vagyok igazán elveszett. A korábbi növényi állapotomból váratlanul bekerülni egy liftbe és ott megszólalni, hát ebbe mindannyiszor belehalok. Ezek a szenvedésekkel teli tapasztalatok arra tanítottak tehát, arra utalnak, hogy úgy látszik, az emberben megvan a képesség elfelejteni az összes emberi leleményt, az eszközök használatát. Ez lenne számomra az igazi visszatérés az ember előtti természetihez, ami engem felettébb érdekel, olyannyira, hogy szeretnék ebben az állapotban minél többször és hosszabban létezni. Ezt tenném meg tehát minél többször, ezt a nagy utazást az ún. ráérő időmben, ha tehetném. Ha én dönthetnék a létezésem mikéntje felől, akkor talán azt is vállalnám, hogy egész életemben most már maradjak csak fűszál vagy bodzabokor. De hát senki sem dönthet ilyesmiről. Nincs birtokunkban a döntés lehetősége, és főleg nincs az a lehetőség, hogy ki-be járjunk a különböző létezési formák között.- Soha, még az életünk kezdeti éveiben sem dönthetünk efelől?- Nem. A közösségek szóban és írásban létrejött szabályzata az emberi világban előírja a tevékenységet. Nem vonhatod ki magad belőle, mert nem tudsz megmaradni, nem tudod fenntartani magad. Még egy korty vizet, egy szem gyümölcsöt sem találsz könnyen, hogy azzal táplálkozz. A földgolyó mai állapotai nem teszik ezt lehetővé. Nincs olyan természeti környezet, ami természetesen létrehozná a létfenntartásodhoz szükséges élelmet. Ahogy ez valaha volt. Ha valahol megterem valami magától, azt biztos, hogy leszedi valaki, és még az erdei gyümölcsökkel is könnyebben találkozunk a piacokon, mint a saját környezetükben. Valaki megdolgozik azért, hogy ott legyenek, te meg dolgozz meg azért, hogy őt megfizethesd. Akciószerűén talán teremthetünk olykor ilyen életet, de kiszakadni az egész emberi civilizációból nem lehetséges, még évi rendes szabadságunk idejére sem. Technikailag nem oldható meg. Nekem talán szerencsém van, hogy ez egyszeregyszer mégis megtörténik velem, amikor hosszabb ideig nem találkozom emberekkel. De amikor épp erre vágyom, akkor szinte sohasem sikerül.- És mi történik veled ilyenkor?- Tulajdonképpen semmi. Azt hiszem magamról, hogy én tudom, milyen egy fűszál élete. Helyhez kötött életet él, szemben a többi, ahogy a buddhizmus fogalmazza, érző lénnyel, amelyek örökké változtatják a helyüket. Egy néma érző lény, amelyik nem mozdul, és nem sokat töpreng azon, hogy miért ilyen a sorsa, elfogad mindent. Elfogadja az időjárás változásait, a ráhajtó traktorabroncsot, 12
