Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 7-8. szám - „Mitől lenne szabad?” (Beszélgetés Sári Lászlóval)
is időnként mossa alóla a földet, hogy a hegy könnyebben megszabaduljon tőle. Errefelé tehát bármikor megmozdulhat akár egy fél hegy, ami maga alá temetheti az utakat vagy bármit, ami az útjába akad. Egy arra járó buszt tehát számtalan meglepetés érhet. Mint ahogy engem is ért egyszer. Egy kanyarban fölborult a buszunk. Senki sem lepődött meg különösebben, Indiában ez olykor - éppen a hegyek folytonos mozgása és a monszun miatt - hozzá tartozik az utazáshoz. Nagy baj velünk sem történt, senki nem sérült meg, de hát az összetört busz mégsem tudott tovább menni. Viszonylag gyorsan hoztak ugyan két elefántot, amelyekkel fölállították, de a busz nem indult el. Akkor odajött az egész falu, és megtanácskozták, hogy mit kell tenni. Kinyitották a motorháztetőt és mindenki mondott valamit. Közben kiszereltek alkatrészeket. Estére azt vettem észre, hogy a busz motorjából már semmi sincs. Mindenki elvitt valahová egy alkatrészt, amit másnap aztán visszahoztak és vissza is raktak valahogy. De a busz mégsem indult el. Akkor még valamit kitaláltak, és megint széthordták a buszt, közben hoztak a szomszéd faluból újabb segítőket, akiknek szintén volt véleményük a dologról, és akadt is náluk ilyen-olyan szerszám, ha netán kellene. Dolgoztak egész nap, mi, utasok pedig még egy éjszakát ott aludtunk a faluban. Ám harmadnapra végre elindult a busz. Fölszálltunk, elhelyezkedtünk, mintha mi sem történt volna, mentünk tovább. Nem is történt valójában semmi fontos, mert hiszen mindenki odaért, ahová elindult, minden úgy lett, ahogy terveztük, csak éppen három nappal később. Senki nem vette zokon, mert senki nem sietett. Mindenki tudta, hogy megvárják, s akik vártak, azok is tudták, hogy akinek fontos, az odaér. Szóval, errefelé jobb, ha az ember nem tervezi, hogy mikor éri el az úti célját. Vagy tervezze, de ne lepődjön meg, ha nem ér oda „idejében". Azon a tájon, bármikor történik is, idejében történik minden. Ezért nem siet senki. És ha ők nem sietnek, akkor a te életed is lelassul magától. Ez óriási megkönnyebbülést jelent. Teljesen mindegy, hogy itt vagyok még valahol, vagy már ott, ahová éppen igyekszem. Ez valami olyan szabadságérzetet ad, éppen az időben olyan mérhetetlen gazdagságot, amitől az ember megmámorosodik. Pillanatok alatt megszédül ennek a gazdagságnak a birtokában, és ad absurdum, odáig is eljuthat gondolatban, hogy azt mondja: ha úgyis mindegy, hogy itt vagyok-e vagy máshol, akkor minek is menjek bárhová? A létezés relativitásának valami olyan tökéletes, kézzelfogható bizonyítékát adják az ilyen körülmények (és a hozzájuk tartozó természeti környezet), hogy nem kezdesz el iparkodni céltudatosan sehová, hanem ott, ahol éppen vagy, ott igyekszel teljes életet élni. Ilyesmire taníthatja, döbbentheti rá az embert egy felborult busz, vagy az útra csúszott hegy, amelynek az „eltakarítása" hetekbe, sőt hónapokba is telhet. Szóval, itt kénytelen vagy az idő gazdagságában élni. Lelassulsz, lecsillapodsz, és ilyenkor egyszer csak megjelenik az ember igazi természete, kiderül, hogy képesek vagyunk a tűnődésre. Ebben a helyzetben végre magunkkal is találkozunk, ráadásul élvezni is tudjuk ezt a kapcsolatot. Nem túlzás arra a következtetésre jutni, hogy nincs szükségünk más élményre, nem is olyan fontos nekünk semmiféle utazás. Na most már csak az a kérdés, hogy hová vezet a tűnődés. Valószínűleg sehová. De a létezést, vagy a létezésről tudható dolgokat valamennyire mégiscsak megismerhetjük általa, vagy legalább a közelükbe juthatunk. És ez vonzó ígéret, 7
