Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Kovács Krisztina: Emigráns pozícióból (Az idegenség alakzatai Ferdinandy György prózájában)
Ferdinandy esetében a referencialitás csapdája nehezen kikerülhető, prózáját olvasva a visszatérő történetekből egy minden mozzanatában rekonstruálható élettörténet bontakozik ki. Az ismétlődő témákat sok műfajban (esszé, szociográfia, novella, dokumentumregény) feldolgozza, bár a közelmúltban megjelent kötetekben a dokumentarista jelleg dominál (Chica. Trópusi lány, A Pourtalés-kastély lakói. Dokumentum, A bolondok királya - tényregény -). Emigráns prózáról beszélve a szabadság fogalma, a hozzá való viszonyulás meghatározó élmény, a legújabb kötetekben e témakör körülhatárolása egyre hangsúlyosabb szerepet kap. A Pourtalés-kastély lakói Dokumentum alcímmel aposztrofálja magát. A sokáig hordozott 56-os szerep legnagyobb terjedelmű megjelenése, amelyben a dokumentumregény forma megtartása mellett a megszokott témák, a szabadság és idegenség természetéről folytatott diskurzus is helyet kapnak. A Sato, egy menekülttábor zárt terében a szabadság azonnal megmutatja céltalan, egyenlőséget és testvériséget nélkülöző természetét. A környezet ugyanakkor tökéletesen alkalmas az identitás működési mechanizmusainak megjelenítésére: a kastélyban élőkről váratlan dolgokat tudunk meg: „a parasztfiúk felejtik el leghamarabb a nyelvet, a legerősebb honvágya a cigányoknak van." „...az idegen két kötőanyaga a munka és a szerelem. Nem a barátság... Ez az, ami hiányzott a barakktábor alacsony égboltja alatt." Pourtalés-kastély volt lakói végig a tranzitban, egy átmeneti, ideiglenes helyen „lebegnek", a szabadság rémítő, ellentmondásos közeg számukra: „Gyakran hallom, hogy túl sötét a kép, amit festek. Hiszen kinyílt előttünk a világ azokban a napokban! Ki ám! De amit megláttunk belőle, az inkább csak elbizonytalanított és megfélemlített." A 2007-ben megjelent A bolondok királya - tényregény - valós dokumentumból, az apa életének egy eseményéből kerekített apa-regény. A kötetet A Pourtalés-kastély lakóira is jellemző gondos szerkesztés jellemzi. A mitikusként működő dátumok alakzata ebben a szövegben is megjelenik oly módon, hogy a fejezetek a négyessel végződő évszámok eseményeire tagolódnak. Ebben a regényben már leplezetlenül mutatkozik meg az a típusú idegenség, otthontalanság, amelyhez nincs szükség geográfiai elszakadásra, száműzetésre. A létezés maga az, amely bármilyen mikrokömyezetben képes felvenni ezt a formát. A szülők válása után a rendelőajtó elé tolt kredenc a tényleges és képzeletbeli határ, a belső magány szimbóluma. Ez az érzet minden érintett, az apa, az anya és a gyerek állapota: „.. .hiába lett két házam, ha egyszer mind a kettő idegen." Az apa a korábban biztonságos, saját környezetében betolakodó, aki ezt a pozíciót egy új beszédmód felvételével igazolja. Úgy szakad le egy átmenetiséget jelentő helyzetről, és kapja meg új, végleges identitását, hogy csak a hozzá hasonló kívülállókkal (kőművesek) beszél. Az otthonos, biztonságos közeg betegen az elfekvő lesz számára. Bár a szöveg az apa hőstettével, a háború alatti zsidómentéssel indít, a létezésbe vetett, saját magába zárt szubjektum történetévé válik. A Ferdinandy-szövegek idegenje utazásai (virtuális és valós elszakadásai) révén valamennyi, egy csoporthoz tartozáshoz szükséges, helyzetéből következő szimbolikus befogadási rítuson keresztülmegy. Életterei és közösségei mégis átmenetiek, pozíciója is ideiglenes marad. A szerző számára a magány változatai fontosak, prózája egy olyan belső magány dimenziójában mozog, amelyre természetesen hatással van a száműzöttség, számkivetett- ség, és használja is ezeket a fogalmakat mint esztétikai, történeti, filozófiai kategóriákat, a lényeg mégis a belső otthontalanság kérdésének sokoldalú körberajzolása. A szabadság paradoxom 121
