Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Kovács Krisztina: Emigráns pozícióból (Az idegenség alakzatai Ferdinandy György prózájában)
fordulnak hozzá, mint továbbutazóhoz." Ferdinandy novelláiban ilyen attitűddel rendelkező narrátorok mozognak, akiknek személyes kapcsolatait, például a nőkhöz való viszonyukat ez az alaphelyzet határozza meg, a közös anyanyelv hiányával árnyalva a képet. A Nézem az életemet kötetben a Thészeusz-Ariadné motívum tematizálja a vándor-idegen nőkhöz fűződő kapcsolatát, az ideiglenességet, a továbbutazást jelölve meg az otthonosságot biztosító végeredményként. A Furcsa, idegen szerelem című novellában a személyes kapcsolatok lecsupaszítva, egyszerűen jelennek meg: „Csak használom, nem veszem el a lányokat. Az lettem újra, aki voltam: óvatos idegen." A kötet novelláit erős mitikusság jellemzi, az itt felbukkanó kis hableány alakja az írói szerep metaforája: „Érezte, hogy hiába nő karcsú lába, nem lesz otthon a földön sohasem." Az én-te viszony a különböző identitásformák küzdelmének terepeként ábrázolódik, a Turkáló című szöveg főhőse erről így vall: „Rajtam is csak a harmadik feleségem vette észre, hogy minden környezetben más vagyok." Az ismeretlen környezetben az alkalmazkodás, a felvett szerepek jók, de az átmeneti közegben mozgó új ember számára fenntartásuk nem lehet végleges: „Egy idő óta már minden nyelven ugyanaz vagyok." A személyes kapcsolatokat ugyanez a minőség jellemzi, a feleségekhez-szere- tőkhöz fűződő kapcsolatok mellett a gyerekekhez való viszonyrendszer is a folyamatos újradefiniálás állapotában van. A ciklikusság részeként egy a Ferdinandy-univerzum- ból kirajzolódó önéletrajzi én számára az apa-fiú viszony problémái értékelődnek újra több generáción át. A közeledés-távolodás dinamizmusa miatt ez az érzet otthontalan, nonkomform élményként jelenik meg (pl. Kamaszok, Tűzkeresztség). A Robinson Crusoe hiteles története című novellában az utazó hajótöröttsége végleges, nem hagyhatja el többé a szigetet, magánya állandó állapot. Az elbeszélőre alkalmazható Waldenfels terminológiája, amelyben az idegent a behatárolás és kirekesztés folyamatát együtt megvalósító résztvevő megfigyelés jellemzi. A narrátor a megfigyelésben etnográfusként vesz részt, anélkül, hogy mássá válna, a jelentések hálójában a saját és idegen tapasztalatok összefutnak. Az öntapasztalásként értelmezett idegentapasztalatnak megfelel az idegentapasztalatként értelmezett öntapasztalás, a saját házunkban megvalósuló idegenség élménye. A hazatérés nehézségei A Ferdinandy-novellisztikában a hazatérés az életet mint organikus, burjánzó cselekvéshalmazt lezáró aktus előkészített, minden szempontból vizsgált, komplex élményként van jelen. Talán erre is gondolva hozza kapcsolatba Pécsi Györgyi a Ferdinandy-prózával a borgesi körbeérő idő gondolatát. A Nézem az életemet kötetben az emlékezéssel, az idő és a tér viszonyával foglalkozva már ez a hazautazást előkészítő érzet fogalmazódik meg. A Távlattan című novellában a megfigyelő pozíciója ehhez a szerephez igazodik: „a távlat olyan szemléletbeli tér, amely lehetővé teszi, hogy az ember ne a részleteket lássa, hanem a lényeget." „A távlat megrostálja a részleteket." Az Utazás Lisszabonba szövegében a magányos utas szerepe megváltoztathatatlan állapottá válik, egy új, végig keresett identitás állandósul: „ Utazni is csak egyedül tudok." Ez a szituáció a hazai környezetben elhelyezett novellákat is meghatározza. Ferdi- nandynál az egyén magányossága a történelem által meghatározott magányosság. A kötet Tulajdonosok című novellájában egy másfél szobás lakás körüli kiutalási bonyodalmak szervezik a beköltöző háromtagú család életét, amit a rendszerváltásig követhetünk. A Hegy szövegében a visszatérő az ismerős, mégis idegen táj igazi jellegét keresi: „... negyven éve ugyanazok az emlékszilánkok keresik benne az egyensúlyukat. Szétesnek, összeállnak és más és más szögből mutogatják magukat." A kötetet elemző írásában Szilágyi Zsófia a folyamatos írás kényszerét az otthonteremtés egyetlen lehetőségeként nevezi meg. 119
