Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6. szám - Lengyel András: Az „esernyőjét elhagyó öreg tanár” és József Attila

sen és áttételesen szolgálhatta. De - s ez nem elhanyagolható mozzanat - érvelése logikailag az ihlet tana irányába mutat.

A fordító előszava iméntiekben vázolt két eleme, persze, nem egy időben s azonos súllyal fejtette ki hatását. A képzetproblematika - ha alárendelten is - már közvetlenül alakította a „metafizika" gondolatmeneteit, az én Erdős-féle interpretációja pedig alighanem csak közvetve s igazi hatását csak hosszabb távon fejtve ki érvényesült. S mint az analitikus orientáció felé vezető gondolati út egyik későbbi mozzanatával is számolnunk kell.

*

A Mach-fordítás mellett Erdős Lajos még egy fontos művet adhatott József Attila kezébe. Erdős ugyanis egyik szerzője volt az úgynevezett Alexander-emlékkönyvnek (Dolgozatok a modern filozófia köréből. Emlékkönyv Alexander Bernát hatvanadik születése napjára. írták tanítványai, barátai, tisztelői. Bp. 1910.). Itt közölt írása, a Természettudomány és filozófia (34-67.) ugyan a költőt nem föltétlenül érdekelte, de maga a kötet bizonyára igen. Részben azért, mert a szerzők közt a magyar filozófia olyan nagyságai is szerepeltek, mint pl. Zalai Béla (Etikai rendszerezés), Lukács György (Megjegyzések az irodalomtörténet elméletéhez), s a tematika is meglehetősen gazdag volt (így többek közt a műalkotás kérdései is terítékre kerültek). Részben pedig azért, mert e kötetben volt olvasható egy olyan tanulmány, Dienes Valériának Az intuíció szerepe a mai metafizikában című írása, amely őt, a „bergsonistát" kivált érdekelhette. S nemcsak azért, mert Dienesnek ez az írása voltaképpen rövid, de jó vázlata a Bergsonhoz vezető filozófiának, hanem azért is, mert Bergson koncepciójának éppen azokat az elemeit állította előtérbe, amelyek az ihlet tanát kidolgozni igyekvő József Attila felé mutatnak.

Hogy a költő valóban ismerte ezt a cikket, arról számos - azonosítást lehetővé tevő - jel árulkodik. Közülük hármat itt is érdemes megemlíteni. Az egyik, s önmagában is igencsak beszédes jelzés az, hogy Dienes cikkének központi kategóriája, amellyel megjeleníti a bergsoni filozófiát, az eszmélet (vö. pl. 10., 11., 12., 13.). Ez nem csupán az egyik terminus, ami a cikkben előkerül, hanem a legfontosabb; „a gondolkodó alany eszmélete" az a „reális alaptény" (12.), amire minden épül e koncepcióban. S maga a terminus eszméletként való magyarítása is Dienes leleménye. Ha tudjuk, hogy ez a szó mily fontos József Attilánál (egyik legjelentősebb versét - vagy, Tverdota György értelmezését elfogadva: versciklusát - például e címmel írta meg), értelemszerű, hogy tisztában volt filozófiai tartalmával is. S ha ez Dienes írásából volt megismerhető, akkor föltételezhetjük, hogy olvasta is ezt a számára sokatmondó interpretációt. A másik jelzés ugyanezt erősíti. Ismeretes, magam is írtam róla, hogy a költő egyik fontos teorémája lett a „jelenbe gyülemlő múlt" eszméje, amelyet ő maga is Bergsonra (s Freudra) vezetett vissza (vö. Lengyel 1996. 97-104.). Ez a gondolat csakugyan Bergsonra megy vissza, de magyar nyelvű formáját Dienes teremtette meg. Szóban forgó cikkében pl. ez így hangzik: „A fejlődés [...] a felgyűlt múltnak teremtő folytatása, és így lényegében, s nemcsak tudatlanságunk miatt, előreláthatatlan" (12.). A harmadik jelzés, amire érdemes figyelnünk, ugyancsak egy Dienes Valéria közvetítette bergsoni metafora: „az értelemnek, e cselekvési műszernek" - írja egy helyen Dienes, Bergsonra utalva (4.). S ez a műszer-metafora, ismeretes, megint csak előjön József Attilánál. „Bergson azt mondja, hogy az értelem az ember cselekvő műszere. No s valóban az" - olvashatjuk a költőnél (JATC1/L26L). De e jelzések mellett további olyan összefüggésekkel is számolnunk kell, amelyek szintén e cikk ismeretét erősítik. Dienes Valéria írása ad magyarázatot például arra, hogy a filozófiatörténet bizonyos nagy egyéniségei miért bukkannak föl a „bergsonista" József Attilánál is. Croce és Bergson összetartozását Dienes pl. tényként rögzíti: „a nagy nemzetek mindenikének megvan a maga intuíciós filozófusa, James, Eucken, Croce, Bergson, akik döntően és tudatosan szakítanak a kizárólagos intellektualizmussal" stb. (4.).

112