Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Ferdinandy György: Captain Frank Nosti (Egy ’56-os magyar diák életútja)
van adva. Nem erősködtem, akkor még bennem volt, hogy mi a fenét csinálnék én egyedül egy ekkora házban? E.-vel azután minden megváltozott. Hamarosan vettünk ott, a Hűvösvölgyben egy lakást. Nekem az tetszett meg, hogy át lehetett látni a Hármashatár-hegyre, a rétre, ahol sráckoromban toltuk a vitorlázógépeket. Hogy neki mi, azt nem tudom. Tény, hogy - mint mondják - új életet kezdtem hatvanévesen. Ami a vitorlázórepülést illeti, nem maradtam a Farkas-hegyen. Nem volt már meg senki a régiekből, az újaknak pedig nem voltam több, mint egy gazdag nyugati. Úgyhogy átmentem Dunakeszire. Ott azzal kezdtem, hogy mindjárt az első startnál letenyereltem a vészleszállóhelyen. Marhára el voltam keseredve, de a többiek röhögtek, bevontatták a gépet, és olyan barátságosak voltak, mondták, hogy ezt mindenki megcsinálja előbb- utóbb, és maradj itt, gyere hozzánk repülni! így maradtam én ott, Dunakeszin. Szép élet volt. A napom úgy indult, hogy már korán reggel beültem a vén Mercedesembe, hogy nyolcra kiérjek. Akkor volt a sorakozó, az eligazítás. Utána kitoltuk a hangárból a gépeket, és vártuk a jó időt. Azután este, repülés után, lecsutakolni, visszatolni a helyükre a gépeket. Akkor már csapatkapitány voltam. Azám, de ahogy múltak az évek, egyre inkább saját pénzből, az én zsebemre ment ez az egész. Éppen létrehoztam egy alapítványt a hazai vitorlázórepülés támogatására, amikor se szó, se beszéd, megszűnt az állami szubvenció. Szponzorokat nem találtam, mert ezt a sportágat nem lehet televízión közvetíteni. Begyűrűzött a vadnyugat: itt is a gazdagok sportja lett a vitorlázórepülés. Azoké, akik meg tudják fizetni a karbantartást és az üzemanyagot. Pedig mindent megpróbáltam, még a tévében is én lettem a repülési szakértő. De hiába volt minden, nem tudtam a srácokon segíteni. Ugyanakkor, Feri bácsi ide, Feri bácsi oda, egyre gyakrabban kitüntettek vagy megünnepeltek. Az ünneplésre nálunk mindig van alkalom. Mert itt mindent csak hülye virtusból csinálnak. Nincs bennük kitartás. Azután siránkoznak, ha bedöglik a dolog. Nekem a dunakeszi iskolára kellett volna a pénz, ezek meg a Kétszer kettő néha öt ötvenedik évfordulójára rendezték az ünnepségeket. Abban a filmben Zenthe Ferenc volt a főszereplő, és amikor egy fa tetejére tette le a vitorlázógépet, én voltam a dublőr. Az egyik színésznő, emlékszem, azt mondta, hogy: - Nahát, maga volt az a csinos fiú?! Azt hittem, felrobbanok. Annyi jó azért volt a dologban, hogy erre a filmbemutatóra eljött sok gyerekkori jó barát, és az egyik, mit ad isten, visszajuttatta a régi kofferomat. Úgy, ahogy otthagytam '56 őszén, a bátyám ágya alatt. így került újra a kezembe, ötven év után, a Kvasz András története. Akkor már a hűvösvölgyi házban éltünk. Este kiültünk a teraszra, és elolvastam újra ezt a régi könyvet, ami kamaszkoromban olyan sokat jelentett nekem. Sok mindenben ma is igaza volt. Itt nálunk még ma sem a tehetség és a szorgalom rangsorolja az embereket. Kész röhej! A tehetség és a szorgalom... Még szerencse, hogy nem mindenben követtem őt. Nem Mátyásföld és Békéscsaba között éltem le az életemet. 92
