Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Ferdinandy György: Captain Frank Nosti (Egy ’56-os magyar diák életútja)
nem finanszírozott a királyi légierő. Kimentem néhányszor, néztem, hogyan repülnek ezekkel a Tigris Mossnak nevezett kétfedeles gépekkel a társaim. Amíg elvégeztem az egyetemet, nem is repültem. Azután, a negyedik év végén, megjelentek a toborzók. Ha érdekelt valamelyik ajánlat, azt mondták: jó, akkor ha befejezted, gyere hozzánk! Én olyan vállalatot kerestem, aminek külföldön is vannak irodái. Elegem volt Angliából, szerettem volna látni a napot és a kék eget. Aki nem élt benne, el sem tudja képzelni, hogy milyen ködös és vizes Anglia. A College-ben szép, nagy szobám volt, de marha sötét és hideg. Valamikor 1100- ban épült a ház, a harmadik emeleten laktam, de a fürdőszoba lent volt a pincében. Volt egy gázrezsó, de az egész szobát az sem tudta kifűteni. Ahogy ott ültem, a pofámról csörgött a verejték, a hátamon pedig megfagyott. És hát csajokat sem volt szabad bevinni. A pinceablakon át csempésztük be a lányokat. Úgyhogy egy olyan vállalathoz jelentkeztem, aminek Jamaicában is voltak kirendeltségei. Azt mondtam, hogy Trinidad, Jamaica, mert a térképen úgy nézett ki, mintha Trinidad lenne Jamaica fővárosa. Mindegy, felvettek, és ki is küldtek néhány hónap után. Szükségük volt mérnökökre, akkor kezdték ott fejleszteni az olajkutakat. A gép, amivel elrepültem, egy turboprop volt, a Super consolation, ami nem tudta egy futtában megtenni az utat. Leszálltunk Újfundlandban, és ott, mit tesz isten, mellém ült egy jamaicai lány. Egy félvér, az apja skót, de ő már ott, Jamaicában született. Egész úton beszélgettünk, van valami nagy lágyság ezekben a trópusiakban, ennek is valami egészen szelíd, bővizű mosoly ömlött el az arcán, amikor rám nevetett. Már Jamaica felett repültünk, az egész szigetet gyönyörű, zöld erdők borították, úgy képzeltem, csupa mangó meg papaya. Megkérdeztem tőle, bólintott, és elöntötte a könny a szemét. Eszembe jutott, hogy ez a lány most hazaérkezett. Megérkeztünk, nem hívtam egy darabig. Lakást béreltem, vettem magamnak egy autót, bejártam az irodára. A főnökömmel mindjárt az elején összevesztem. Nem tetszett neki, hogy autón járok. Ezek a bigott gyarmati tisztviselők kerékpáron közlekedtek, vagy még inkább gyalog. A rövidnadrágomat is szóvá tette, mert ezeknek itt térdig ért a gatyájuk, mint amit otthon dinamó gatyának hívtunk, az orosz futballisták után. Az enyém pedig tényleg rövid volt. Szóval mindjárt első nap szóvá tette a főnök, hogy itt ilyen rövid nadrágban nem járunk. Azt feleltem neki, hogy én igen. Azt is kifogásolta, hogy a lánnyal, akivel megismerkedtem a gépen, továbbra is tartom a kapcsolatot. Egy angol úriember eljárhat teniszezni, teázni a klubba, de nem keveredhet a bennszülöttek közé. Nekem pedig jobban tetszettek a mulattok, mint ezek a sápatag hivatalnokok. Érezték nyilván ők is, hogy másfajta vagyok, mert mint később kiderült, az ő referenciáik miatt nem kaptam angol állampolgárságot hosszú évekig. Lett egy barátom is, egy Weber nevű ember, hozzáköltöztem. Ez egy ottani angol család fia volt, de Oxfordban tanult, felidézhettük vele a közös emlékeket. Nagy társaság vette körül, úszni és teniszezni jártunk, éltük a trópusi édes életet. Weber homoszexuális volt, ez nem volt titok. Az angol Public Schoolban, ahová járt, elfogadott dolog, hogy mindenki egy kicsit homoszexuális. De hozzám, meg kell mondjam, soha nem közeledett. 77
