Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Ferdinandy György: Captain Frank Nosti (Egy ’56-os magyar diák életútja)
Nem emlékszem, hogy hány órám volt akkor, de nem volt valami sok. Távrepülésem egy, negyvenkilenc kilométeres. Ötvenet kellett volna teljesítenem, de én már Bugyiban leszálltam, annyira a Lívia bugyija körül forgott minden gondolatom. Mindegy, ezen múlt a vizsgám, ezen a nyomorult kilométeren. Közben beiratkoztam a Műegyetemre. Itt, az egyetemen ért 1956, a forradalom. Én akkor még mindig a Líviával jártam. Nem volt szobám, a bátyámnál laktam, hallgattam a civakodásukat meg a kibéküléseiket. Szóval itt volt a Lívia, és szerettem a bátyámat is, de nem voltam igazán otthon, csak a Farkas-hegyen. Tehát a forradalom. Ott voltam mindenütt, volt egy davajgitárom, lett mindenféle vád ellenem. A fegyvert az Illés Tomi nevű barátomnál rejtettük el, amikor visszajöttek az oroszok. Ott van talán még ma is, lent a pincében, a szén alatt. A bátyámnál dekkoltam, mondom, hetekig. Nála, az ágy alatt tartottam a holmimat. Ott került újra a kezembe a Kvasz András története. Eszembe jutott, hogy tíz évvel ezelőtt is éppen így feküdtem itt az ágyon. Tíz év! És én nem értem el semmit ennyi idő alatt! Kinek a hibája? Aláhúztam, amit Kvasz András mondott: „Kis pocsolya ez, és sok a hal. Mi itt csak a köpészetben vagyunk bajnokok!" Az első repülők is azért vágtak neki a vakvilágnak, mert itt nem hagyták dolgozni őket. El kellett menni innen, amíg lehetett. Kvasz azonban tétovázott:- „Senkit sem ismerek Párizsban" - mondta. - „Most menjek repülni közéjük csak azért, mert ottan lehet?!" Hát szóval így töprengtem én is, amíg csak egy reggel arra ébredtem, hogy tudom már, mit akarok. Mint a bolond arabnak, megjött a hitem: addig mondogattam, hogy hej, de pocsék sivatag ez, se víz, se élet, se Allah!, addig táncoltam, táncoltam, forogtam, míg elfogott a szédület, és megjött a hitem. Nem az országért és nem a Pártért, a magam örömére kell élnem az életemet! El se búcsúztam senkitől. Volt egy doboz szardíniám meg egy tábla Tibi csokoládém. Felszálltam az első vonatra Győr felé. 3. Hogy hogyan jött ez az elhatározás, ma sem tudom. De ez talán nem is érdekes. Mindenkivel valahogyan így történt. Kezdett meleg lenni a talaj a talpam alatt. Azt már tudtam, hogy a Lívia nem fog velem jönni. Közben eltűnt egyre több barátom. Az utcán grasszáltak az oroszok. Nem, nem indult be az élet. Ahhoz el kellett volna takarítani a romokat. Szereztem egy kiszállási utalványt, valahová az osztrák határra, zsebre vágtam a pénzemet és a Doxa órát, amit a sógornőm adott. A vonat Győrig ment, beszálltam. A pályaudvar környéke tele volt emberekkel, mindenki Nyugatra igyekezett. Győrben beültem egy taxiba, és irány a gyártelep, ahová szólt a kiszállási papírom. Jött velem két-három ember, ezek fizették ki az utamat. Valaki mondta, hogy ha elmegyünk ide meg oda, akkor ott lesz valaki, aki tudja a járást és átsegít a határon. Késő estig kocsikáztunk, mire megtaláltuk azt a helyet. 72
