Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6. szám - Ferdinandy György: Captain Frank Nosti (Egy ’56-os magyar diák életútja)
Megjött helyette a bátyám, négyen lettünk, mert lett már neki felesége is. Született hamarosan egy fia, akkor pedig már öten. A Márvány utcába jártam suliba, most jött volna az első gimnázium. De én közben megismerkedtem egy tanárral, aki a Madáchban tanított. Ennek volt egy legénylakása a pesti Duna-parton, felmentem hozzá, rábeszélt, hogy iratkozzam át. Nála ismertem meg egy velem egykorú kislányt, aki abban a házban lakott. Sok mindenre nem emlékszem, de az első szerelmem nevét máig sem felejtettem el. Úgy hívták, hogy baronesse Vöcsey Babó Klarissza Mária Magdolna. Erről a baronesse dologról akkor már nem volt divat beszélni. Elmentek ők is hamarosan. Még csak nem is csókolództunk, de nagy szerelem volt ez anélkül is. A fényképét itt őrzöm, ebben a dózniban. Mással csókolództam én ott, mert a Kovács tanár úrnál nem véletlenül gyűltek össze a gyerekek. Voltak ott nagyobbacska fiúk, akik mindenfélére megtanították a kisebbeket. Az öreg is rávett, hogy feküdjek le vele, meg akart dugni, de aztán mégse került erre sor. Szerencsére nem. Egy évig voltam a Madáchban, azután a bátyám mint párttag kapott egy házat a Svábhegyen, onnan jártam le fogaskerekűvel a Verbőczybe. Hát ez a Kovács tanár úr tényleg egy sötét folt az életemben. De arra büszke vagyok, hogy a baro- nesse-t nem kevertem bele a buliba. Pedig az öreg őt is odaígérte nekem. Sokat kerékpároztam azokban az időkben. Egy nap kimentem a Farkas-hegyre, ott láttam először vitorlázógépeket. Most utólag úgy gondolom, hogy aznap kezdődött el az életem. 2. Repülni! Akkor értettem meg, hogy miről beszéltek, Kvasz András meg a többiek. Ezek a rozoga kisgépek - a Vöcsök meg a Tücsök - hangtalanul siklottak a fák koronája felett. Gumikötéllel lőtték ki őket, és én megkérdeztem, hogy szabad-e segíteni. Mert hát vissza kellett őket tolni a dombra. - Persze - mondták -, gyere, toljad! Szóval toltam ott tücsköt-bogarat, és akkor megláttam a Bodri Matyit. Ez a Matyi egy nálam valamivel idősebb, gyönyörű lány volt, Bodri Matild, de mindenki csak Matyinak szólította. Hosszú, szőke copfja volt, A-vizsgás pilóta, ami azt jelentette, hogy egyenes siklásokat tudott végrehajtani. Két nagy szerelmem lett egy csapásra: a repülés és a Matyi. Toltuk a Vöcsököt, a kezem néha hozzáért a kezéhez. De azt, hogy mennyire szerettem, soha nem tudta meg. Tizennégy éves múltam, ahhoz, hogy bekerüljek a csapatba, meg kellett hamisítanom a papírjaimat. Amikor felvettek, a Hármashatár-hegyre kerültem, úgyhogy a két szerelmemből csak a repülés maradt. Három táborban folyt a pilótaképzés, de hát ez olyan kemény munka volt, a vitorlázógépek kilövése - mint mondtuk, a csúzlizás -, hogy egy évvel később a harminc újoncból jó, ha öt maradt. Föl kellett menni mindennap, szombaton és vasárnap is, nem csoda, hogy a legtöbb srác előbb-utóbb lekopott. Én maradtam, amíg csak ki nem rúgtak, valamikor az ötvenes évek elején. Akkor rendezték meg a repülőszövetségben is a tisztogatást. Engem sportrepü70
