Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6. szám - Gyáni Gábor: Szűcs Jenő, a magányos történetíró

azt egyedül a nyilvánvaló negatívumok, vagy akár kizárólag csak az államegység szemszögéből szemlélni".46

S nem egyedül csak az ekkoriban megszülető jobbágyság, hanem a rendi identitás talaján ezzel párhuzamosan színre lépő más társadalmi csoportok, például a nemesség, és bizonyos értelemben a városi polgárság autonóm szereplővé válását is az „országmegoszlás" pozitív hozadékának számlájára írja. Az 1267. évi dekrétum tárgyalása kapcsán jegyzi meg, hogy itt „egy önmaga identitását országos rendi csoportként felfogó sokaság igényelte a maga számára [a királyi elismerést, miután e] sokaság önmagát magától értetődő természetességgel nemesnek nevezte".47 48

A tatárjárás az a kihívás, amely ahhoz segíti Magyarországot, hogy előreléphessen, mintegy követve a feudalizmus növekedési törvényeit, megfelelve egy tagoltabb társadalom követelményének; így kerül az ország egyre közelebb a korabeli nyugatias fejlődéshez. Mint írja: „a tatárjárást követő évtizedekben rajzolódtak ki a társadalmi struktúra új konstitutív elemeinek nem kevésbé határozott körvonalai, amelyek ettől fogva a politikai erőtérben is figyelmen kívül nem hagyható tényezőként voltak jelen: a nemességé és a polgárságé" 48 Nem véletlen, hogy éppen ezeket a történeti kérdéseket dolgozza ki Szűcs jobban, és hogy a róluk írt alapos, jegyzetekkel ellátott, a könyvbeli fejezeteknél terjedelmesebb szövegeket szaktanulmányok formájában külön is publikálja.49

Mindez pedig egy olyan társadalomszemlélet birtokában érlelődhetett nála releváns felismeréssé, amely holisztikus, vagyis nem szűkül le a politikum és az állam szférájára. Mely törekvés soha sem állt nagyon távol a szerzőtől. A Szűcsre mindig is fokozottan jellemző struktúraközpontúság,50 eltérően az utóbbi időben neki címzett rosszhiszemű bírálatoktól,51 egyáltalán nem a marxista ökono- mizmusból fakadt. Egy ilyen feltételezésnek Az utolsó Árpádok egész gondolati vonalvezetése ellentmond; a szerző ráadásul olykor jelzi is kifejezetten nem ökonomista szemléleti törekvését: „Merő ökonomista alapon tehát nem fejthető meg

46 Uő: Az utolsó Árpádok, 122.

47 Uo. 126.

48 Uo. 143.

49 Uő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. Századok, 1981/1. 3-65.; 1981/2. 263-319.; Uő: Háztartás és család a 13. századi Magyarország szolgai állapotú parasztnépességében. Történelmi Szemle, 1983/1. 136-158.; Uő: Az 1267. évi dekrétum és háttere. Szempontok a köznemesség kialakulásához. In: H. Balázs Eva-Maksay Ferenc, szerk.: Mályusz Elemér Emlékkönyv. Bp., 1984. 341-394.

50 Szűcs struktúraközpontú beállítottságának beszédes bizonyítéka, hogy a Vázlat Európa három történeti régiójáról című esszéjének is ez az egyik kulcsszava. „A Vázlat 126. oldalán 176 alkalommal fordul elő főnévként vagy jelzőként a »struktúra« és a »szerkezet«, valamint az ezek szinonimájaként használt, már Hajnal által is kedvelt »képlet«." Tóth Gábor: Az elmélet szerkezete és a szerkezet elmélete. Szűcs Jenő középkorképéről. Korall, 9. 2002. szeptember, 143. 28. jegyzet.

51 Ld. „Szűcs... azon munkálkodott, hogy a marxista eszmeiség ne szenvedjen csorbát a történeti anyaggal való szembesülés esetén". Majd tovább: „Szűcs... egy következetes és egységes marxista fogalomrendszer érvényesüléséért szállt síkra." Kristó Gyula: A magyar nemzet megszületése. Bp., 1998. 26. Mindezen elmarasztaló (de jórészt bizonyítatlan) vádakat Szűcs nemzetkoncepciója kapcsán kockáztatja meg a korábban éppen saját határozott „marxista eszmeiségéről" közismert szerző.

14