Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Tandori Dezső: Trio Montaigne
Összefoglaló. A való az a való, és nekem ne legyen valóm! Részletek: úgynevezett szarról csak az beszéljen, akinek volt már - életveszélyesnek is félhető - székrekedése (bélcsavarodása, ne már.) Egészségi állapotaimról szóló jegyzetekkel folytatom. Jegyzetek. Legújabb nyegleségem (mondásaimat a „sátori" után, főleg az egészségi gondok után, közönségesen nyegleségeknek nevezem): szex és egészségügy. Jó pár évtizede még a szexről közjelleggel nem lehetett úgy beszélni, mutogatni stb., ahogy ma (szériaszerűen). Ma ugyanez az emberek gyógyításának kérdésében van meg, lett meg. Ma tehát már lehet erről. Hogy bizony, nem az van, hogy itt a beteg, aztán a Dr. Bácsi vagy a Kórház Ur/Hölgy meggyógyítja, ha lehet... nem, a „lehet"-be bejön a ma már kimondható (szerializált) emberi tényező. Ellenben itt nem erről lesz szó. Kicsit összekaptam levélbarátommal (kérhettem is a bocsánatot), a jól ismert témában: 69. életévemre fölfedeztem, hogy a Halál Előszobájában élünk/élek. Mire barátom: mindenki mindig ott. Ez szép és nemes, így én, de különbségek vannak! Pl. ahogy egy megviseltnek megélt 69. évben nem úgy gondolok szerveim megf. működésére, hogy hálisten... hanem tudom, hogy a köv. pillanatban vége lehet az egésznek. Kisszerű ember vagyok? Lehet. Ez az ilyen típusú érzetvilágról a közgondolkodás. Most jövök rá. Mikor magamnak súlyos! igen? súlyosnak vélhető bajom van. De hát volt. És ma is rejtély, mi volt (mi van). Aztán ellaposítottuk a vitát. Itt sem feszegetek ilyeneket. További jegyzetek. Melyek még mindig közbevetések. Mi a betegség? Mi az öregség? E nagy kérdésekre több oknál fogva sem válaszolhatok, de a magam betegségét (?) részletezhetem. Anélkül, hogy végelemzésben választ adnék. A betegség az az állapot, melyet - remélhetőleg, vad tüneteivel legalább - magunk mögött hagyva, ismét gőggel nézhetjük a világot, a tévék ismeret- terjesztéseit (de nem a tájfilmjeit), a betegség utáni - esetleg látszólagos - gyó- gyultság állapotában nagyokat gondolhatunk, megvetőlegeseket pl. a hatalom birtoklóiról (mindenkor), ahogy Kosztolányinál a bölcs, de cinikus Marcus Aurelius magyarázza barátjának, mennyire nincs mit tenni, mert a barátja fiát agyonverő vadbarom testőrök a hatalom áldásainak is oszlopai, ennél nincs jobb, sajnos. Aurelius Márk nyilván magát is barom állatnak nevezné, ami a hatalom kevés gyakorlójáról mondható el (hogy nevezné), de pár hatalmi generáció kell (rendszer-réteg), és barom állat már (puha szívével akár, melyet megvetünk, mi a profik, mert amatőrnek érezzük) a párral ezelőtti hatalomgyakorló elit is. így filozofál kedves szerzőnk, A.B., a titokzatos amerikai, vagy Th úr, Id. Walden és esszék, és bizony, sok igazságuk van. Vagyis. Betegségem nekem azzal kezdődött, hogy... Hol is. Melyik. Azzal, hogy kb. 2006 késő őszén elment a járásom. Mint a híres dalban a Samu Afrikába. (Ó, verébkém, Samu, te más világ voltál eleve, csak holtoddal elmentél!) S a járásom csakhamar olyannyira elment, hogy lábam egy spárgavastagságnyit nem tudtam biztosan emelni, egy papírlapot nem bírtam fájdalom nélkül átlépni. Mi volt az ok? Gyanúm több is akadt. 30
