Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Tandori Dezső: Trio Montaigne (III. 69, Fülbenézni önmagunkkal?!)
Tandori Dezső Trio Montaigne (in) Fülbenézni önmagunkkal?! 1. ) Kezdjük két dologgal, lemaradásaink. Elsőre: azért senki engem olyan nagyon ne irigyeljen - önmagamért. A gesztenyefacsók, melyért nagy letolást kapok még, mikor feleségemnek bevallom, igen, letolást; a Pici miatt, verébként; meg magam; meg magunk. Mennyit szavalok róla, mit védek (védenék). Elder-felhár. (Jó, ez utóbbi a nagy lehetetlenség, a nem-megy felismerése. De mennyire?!) Az apró részletek... nem járok sehova (szinte sehova, ld. korábban s másutt), megvan a rendem („Láss engem másutt!"), megvan, hogy elmúlt, ami elmúlt... és akkor ennek a fizikai ingernek így bedőlök, a bor szokatlanságának, mely „nekilódít", és ki tudja, hol áll meg. Még innen is folytatható (lenne, lesz?) jól. Húzódásos fájdalmak másnap jönnek ki, jó, az állkapocsrendülés sem semmi, a fülem mögött is van sok minden (alvadt vér, kétes sebek, duzzanatok, és fülemmel sem néztem szembe - ah, szembenézni fülemmel!), akkor is... még lehet, még mindig lehet, lehet. Mi akadályoz? Annyira tudom! Mondom, senki ne irigyeljen. Ne nagyon. Oly szépen elterveztem: a Paper Star... nagyon rövid elemzés, itt funkcionálisan, nem „verselemzésként", hanem hogy mi is az élet optimális, sokszor minket magunkat is felülmúló szerveződése... Hyde Park és rétegei, kutya, ló, madarak, alkonyi fák... és akkor megcsókolom jókora erővel a gesztenyefát itt. A már egyensúlyából kibillent ember lendületével. És még szerencsém. Mégsem a föld maga, a sár, a... Mégsem egy érkező villamos elé estem. Igaz, a Lábamkezem-esés teljesen józanul esett. Kb. ugyanígy mentem be a villamosok, autók, buszok közé is. Ellenben volt, amikor a mostanihoz hasonlított az ügy. (ízlelgetem állkapocs- rendülésemet. Fenébe, ilyen masszív. Mit provokálom? Mikor különben folyton a vacak fogaimra vigyáznék!) Némely dolgokról csak laposan lehet írni. Hűen. Laposnak. Ez is az. 2. ) Verébkénk élvezi a napfényt. Berendezte magának a kalitka egyik sarkát fészeknek, kis magaslatnak, falakkal. (Fürtös kölesekből.) Kapott tojást (vedlés- hez állati fehérje), feleségem jött rá, tojássárgája kell neki... kap. Jön a szőlő szépiaporral, szintén a tollazathoz. Hozok neki tényleg szőlőt. Már megsimogattam medvéimet. Elolvastam az elemzendő verset. Stb. És akkor nekimegyek a gesztenyefának, kockáztatom ennek mind a meglétét, meglebegtetem összeomlását. És ez csak rajtam múlik. Hiszen megvagyok. Annyi minden történt/történik, ami jó. Épp elegendően vannak, akiket „enyéimnek" mondhatok. S új kellemes 73
