Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Elek Tibor: „szövegek közötti térben”(Bogdán László újabb verseiről)
bői származó ambivalenciákat. Jellemző azonban, hogy igazi versként, szonettként ennek a ciklusnak csak az első és utolsó darabja működik, melyekben a létösszegző, drámai sűrítettségű számvetést az asszony saját hangja hitelesíti és oldja megkapó lírává („Az őszi erdőre emlékszem Is a lovakra az erdőszélen, / felkapott fejjel dobrokolva / Hullottak volna le a hóra, / de hó nem volt, avarra hullottak, / nyerítő temetetlen holtak. / Néztem őket s magamat láttam i énekelni egy hóhullásban." stb.). A köztük lévő szövegekben a távolságtartóbb epikus perspektíva és versbeszéd („Tizennégyben volt esküvője. / Kölcsönszmokingban ifjú férje. / Mielőtt megszokhatta volna, / indulnia kellett a frontra." stb.) inkább a líraiság ellenében hat. Az Argentin szárnyasok kötet zárásaként közölt Csáth Géza hajnalai című 42 darabból álló szonettciklus esetében kevésbé zavaró a külső nézőpont (csak a „kitépett naplólapok" alcím nehezen értelmezhető így), talán azért sem, mert az „elbeszélő" rendre meg is szólaltatja hőseit, de főként azért nem, mert ez esetben a történetiség kevésbé játszik szerepet (még ha van is némi előrehaladás), az egyes szonettek tulajdonképpen csak változatos és érzékletes variációk ugyanarra, amit a mű egésze is elbeszél, a morfinista Csáth tragédiáját, szerelmi élményeinek mámorát a végső kielégíthetetlenség távlatában. Az erdélyi madonnával egy évben P. a ketrecben címmel megjelent 29 darabból álló versciklus nemcsak változatosabb formavilága miatt tűnik még sikeresebb, eredményesebb lírai kompozíciónak, hanem mert a második világháború végén a pisai börtönudvaron amerikaiak által acélketrecbe zárt Ezra Pound („Amerika legnagyobb költője" - Talált tárgy - R. L. Allen tanúvallomásából) kiszolgáltatottságát, magányát, a költősors tragikumát Bogdán belülről, az ő tudatába, emlékeibe helyezkedve, zsigeri fájdalmait átélve képes megjeleníteni. A Poundra oly jellemző drámai monológformát ugyan itt is felváltja időnként egy-egy külső nézőpontú hommage-szerű fikcionált szöveg (Borges-apokrif T. S. Eliot- apokrif, Ginsberg-apokrif), de ezek olyan, szintén személyes, hangvételű monológok, melyek a saját viszonyulásuk megfogalmazása mellett Pound aktuális helyzetét értelmezik, és általánosabb, az életmű egésze felőli kontextusba helyezik. Az Argentin szárnyasok kötetben is volt már Bogdánnak néhány hasonló jellegű, nyelvileg is artikulált azonosulása idegen identitásokkal, például Pessoa heteronimjaival, valószínűleg akkoriból eredeztethető a valóban legújabb, még csak folyóiratokban olvasható kötetnyi Richardo Reis-versciklus ötlete is. Ugyanakkor az a kötet az Időszámításunk előtt című 64, csak számmal ellátott, páros és keresztrímeket variáló, nyolcsoros strófákból építkező, egy epilógussal és egy költői testamentummal ellátott versciklussal indul, egy olyan hagyományosabb beszédmódú, a költői személyiség közösségi (társadalmi) és magánéleti múltjáról közvetlenebbül, áttételek, szerepjátékok nélkül valló, karakteresen epikus jellegű ciklusváltozattal, amelynek előzményei az előző kötetekben is mutatkoztak már, még kidolgozottabb formát pedig A démon női alakot ölt című, 2006-ban megjelent kötetben kap majd. Ez a mű, alcíme szerint, lírai napló 2003-2005-ből, de valójában inkább egy lírai önéletrajz, aminek az egyes versei valószínűleg azokban az években íródtak, de időben sokkal messzebbre mutatnak vissza. Legtöbbször a hetvenes évekbe, ami egyszerre volt Ceausescu diktatúrájának „aranykorszaka" és a lírai személyiségnek fénykorszaka, például „hetvennégyes nyárba / amikor még minden szebbnek tűnt, s minden megvolt." (A hetvennégyes nyár), illetve a nyolcvanas évek „kietlen világába", ahol „A kóros unalom országa megelevenedik" (A Kopacz Attila-képtár/1. A leselkedők). Az emlékezetes jeleneteket, helyzeteket, utazásokat, szerelmeket (és alkalmi partnereket) és baráti társaságokat (főként a Súgás törzsasztalának tagjait) felidéző, többnyire ismét tizennégy soros, de nem szonettformájú epikus monológfolyam-fragmentumokat ugyanakkor rendre megszakítják, a korábbi művekből már ismert elődöket (Pessoát, Kavafiszt, Borgest, Joyce-t, Kafkát), vagy újabban felfedezetteket (Miioszt, Robert Lowellt, és főként a Tomiba száműzött Ovidiust) megidéző átiratok, variációk, fiktív levelek, melyek aktuális „én"-jei megsokszorozzák a szerzői 48
