Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Pethő Sándor: Lovag, Halál és Ördög (Hangjáték két részben; első rész)
JENSEN: Ugyan! Szószátyár fickó volt, előre lehetett tudni, hogy így fog eljárni. Persze nem az ő handabandázása a legnagyobb probléma. Naumann, Nietzsche utolsó kiadója nyilván üzletet szimatol, és a háttérben már egészen biztosan elkezdett a saját haszna lefölözésén dolgozni. Elisabeth sem buta üzlet- asszony, és mint láthatta, aprócska termete ellenére kemény tárgyalópartner. A megnövekedett érdeklődés rá is nyomást gyakorol. Nietzschét már nem lehet agyonhallgatni. Talán még Elizabeth sem tudja, de hamar kiderülhet számára, hogy Nietzsche műveinek kiadása jobb üzlet, mint kétes külföldi vállalkozásokat alapítani. A küzdelem elkezdődött. A tét nem az, hogy mi mondanivalója lehet még a beteg Nietzschének számunkra, még kevésbé, hogy milyen Nietzsche-kép marad magáról a filozófusról. Hanem az, hogy ki mennyit kereshet Nietzschén. A tőke, a kapzsiság, a nagyravágyás és a sajtó már alighanem megkötötte a maga pokoli paktumát egy szerencsétlen beteg zseni szellemi hagyatékának kiszipolyozására. OVERBECK: (elkeseredetten) Küzdelmet mondott, barátom? Ez inkább valamiféle haláltánc. Emlékszik, Fritznek volt valamikor egy Dürer-metszete. JENSEN: Lovag, Halál és Ördög. Ez volt a címe. Nyomasztó kép. Akárhová utazott, mindenhová magával cipelte. Azt hiszem, Elisabeth ezt kérte tőle nászajándékul a Försterrel kötött frigye emlékére. OVERBECK: Furcsa érzésem támadt ezzel a képpel kapcsolatban. Nem tudom eldönteni, hogy a képmező tágult-e embernyi léptékűre, vagy mi törpültünk hozzá az alakokhoz. Mégis, most az a benyomásom, hogy e kép szereplői lettünk mindannyian. A meggyötört lovag az értelem szakadozott páncéljában az egyre sűrűsödő szellemi sötétség felé lépked. Lova patái alatt egy búcsúzó kultúra megsárgult koponyái ropognak. Mi, hűséges, loncsos szőrű kutyái, rémülten követjük, amíg tehetjük. És ott ólálkodik körülöttünk, a támadás lehetőségét lesve, az ördög. (rövid szünet) És biztos győzelme tudatában szenvtelenül mered üres szemgödreivel arcunkba... a halál. (Vége az első résznek, folytatjuk.) 39
