Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Pethő Sándor: Lovag, Halál és Ördög (Hangjáték két részben; első rész)
JENSEN: Ezt a képességét a betegség előrehaladásával sajnos egyre inkább el fogja veszíteni. Egyre beljebb csukódik mögötte saját világának ajtaja. A mögötte uralkodó sajátos szimbólum- és szabályrendszerbe mi ideáiról már egyre kevésbé láthatunk bele. Most még láthatott valamit abból, amit orvosi nyelven a személyiség polaritásának nevezünk. A kétségbeesésből örömbe, majd féktelen dühöngésbe és végül sírásba csapott át. De holnap, holnapután...?! Ki tudja...? OVERBECK: Valóban ennyire szomorúak a kilátások? Már Torinóban is megdöbbentett, hogy a legsötétebb tévképzeteit is a legvilágosabb logikával építi fel. Szeretném remélni, hogy ez, de főképpen Nietzsche dr. Willével folytatott első párbeszéde ellentmond az ön borúlátásának! JENSEN: Drága barátom, én orvos vagyok. A tények, és nem a fogalmak világában élek, mint maguk, teológusok. Gondolja át újra tárgyilagosan, mi is történt akkor! OVERBECK: Nietzsche kifogástalan udvariassággal bemutatkozott Wille doktornak. Aztán megállapította, hogy hét évvel ezelőtt már találkoztak, mikor a vallási téboly természetéről kérte ki a szakvéleményét. így volt, ugye? JENSEN: Igen. OVERBECK: Láthatja: éppen ebbe a szalmaszálba kapaszkodom: a tiszta logikába. El tudja képzelni, hogy egy megbomlott elme ilyen pontosan emlékszik egy hét évvel korábban történt esemény körülményeire? JENSEN: Klinikai leírások tucatjai bizonyítják, hogy ez lehetséges. Az elmebetegségek bizonyos fajtáinál a beteg pontosabban emlékszik évtizedekkel korábbi eseményekre, mint arra, ami tegnap, vagy éppen aznap reggel történt vele. A dr. Willével lezajlott találkozáskor, orvosi álláspontom szerint, Nietzsche teljesen zavart állapotban volt. OVERBECK: Zavart állapotban olyan értelmesen és logikusan beszélni...? Már megbocsásson... JENSEN: Sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom. Én csak az orvosilag értékelhető tényekre támaszkodhatom. És most elmondok magának egyet ezek közül. Az imént felidéztük az események vázát. Most emlékezzen arra, hogy pontosan mi történt! A tényeket lássa, ne a maga azokról adott értelmezését! Nietzsche tudta, hogy Wille elmegyógyász szakorvos és ennek a klinikának a vezetője, igaz? OVERBECK: így van. Aztán dr. Wille minden hozzá intézett kérdésére pontos, logikus és szabatos mondatokban megformált választ adott. JENSEN: Igaz. Csakhogy ebből a beszélgetésből kimaradt egy orvosi szempontból nagyon is beszédes tény. 32