Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Pethő Sándor: Lovag, Halál és Ördög (Hangjáték két részben; első rész)
NIETZSCHE: Az emberfölötti ember vallása, meglátjátok, hamarost mint villám hasít a lila, morajló felhőkkel terhelt jövőbe. Az ő lelke a legbölcsebb, mert a balgaság szava a legédesebb a fülének. Nemet mond mindenre, amire korábban igent mondtak. JENSEN: O a minden eddigit megtagadás szelleme? NIETZSCHE: O nem, nem! Nem a puszta tagadás szelleme, hiszen az általa mondott nem légiesen könnyű, mint Zarathustra tánca. O maga a mindenre kimondott igen, lelkének létrája olyan hosszú, hogy az emberi lélek minden szakadékénak mélyére elér örökös igenlésével. Ha a világ kígyói suttyomban megmarják, kegyesen visszaadja mérgüket. Bölcsességében tudja jól, hogy a sárkánynak mit sem árthat a kígyóméreg. Rezzenéstelen pillantással néz szembe a valósággal és annak örökös, megújuló visszatérésével. OVERBECK: És a szeretet? Mondd, Fritz, mi a helyzet a szeretettel, ha forrása, Isten elhagyta ezt a világot? NIETZSCHE: Az embert felülmúló embert a szeretet vágya égeti, és annak nyelvén beszél. Bár koldus, keze nem fárad bele az adakozásba, nem ismeri az örökös elvevők alantas örömét. Saját fényében él, de visszanyeli kitörő lángjait, hogy kárt ne okozzon. Lelke, mint éjjel a római szökőkutak, hangosan énekel, s ezer forrásból önti az elfogadó szeretetet. Kőtömb, megformálandó anyag számára az ember, Franz. És tudja, hogy feladatának eszköze a romboló kalapács is. Távol, nagyon távol él a keresztény Isten emlékétől, hiszen ő aztán tudja jól, ha a keresztény Isten még létezne, számára értelmetlen lenne minden alkotás. OVERBECK: Úgy érted, a Megfeszített helyét elfoglaló Zarathustra az új isten, akinek tanítása az emberfölötti ember? NIETZSCHE: Nem, nem. Zarathustra csak az első mennydörgése volt a közelgő viharnak. Az új istennek nincs szüksége arra, hogy elfoglalja a dekadens keresztény Isten halálával támadt űrt. Ő magában foglalja a létezés extatikus mélységét és szépséges magasságát. Minden űrt kitölt. JENSEN: Meg tudod nevezni ezt az istent, Fritz? NIETZSCHE: (szelíden) Már nagyon régen megneveztem őt, Carl, csak nem tudtam, hogy róla beszélek. A tragédia születésében, 1872-ben. Haha... Hogy háborgott a sok papirosszagú, tintát lefetyelő filológus! Dionüszosz ő, az ösztönök és extázis istene, a lét labirintusának legbelsőbb körét birtokló hatalmas úr. JENSEN: Te magad is találkoztál ezzel az istennel? Le tudod nekünk írni őt? 17
