Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Tóth Istvánról
Ennek a nehezen oldódásnak az egyik oka az volt, hogy Tóth István meglehetősen nehezen tudott kapcsolatot teremteni az emberekkel. Volt benne bizonyos fajta sértettség. Eleve sértettség, úgy érezte, hogy az irodalmi élet nem ismeri el, vagy legalábbis nem azon a szinten ismeri el, amelyet kívánt volna. Ez a sértettség tartott távol jó ideig tőle.- Nagy M.: Az az ember volt, aki nem evilágra való, ez a mostani világ egész más és az is más volt, amiben élt, amiben alkotott, de azt is azonnal hozzátenném, hogy ennek a világnak nagyon nagy szüksége van ilyen emberekre, akik teljesen komolyan gondolják azt, amit mondanak, vagy azt, amit leírnak, mindenképpen teljes mértékben azonosulnak azzal. Mindig kíváncsi voltam arra, ami a múltunkban történt, ami érték a magyar irodalomban, és nem csak a magyar irodalomban, erről mind gazdagon hallhattam tőle. Szinte tanárom is lett, hiszen annak idején, amikor én itt Marosvásárhelyen a Pedagógiai Főiskolára kerültem, akkor ott tanított, de engem éppen nem. Utóbb szerkesztőként is munkatársam volt, hiszen rendkívül lelkesen dolgozott a rádiónak is, az újságnak is. Én akkor azon a bizonyos 1970- valahányas napon, amikor eljöttünk ide, emlékszem, hogy nemrég azelőtt készítettem vele egy hosszabb beszélgetést, verseit is felolvasta, ez is ösztönzést adott arra, hogy budapesti vendéget is elhozzak hozzá. Úgy éreztem, hogy az, amit ő nyújtani tud, nemcsak nekünk, a marosvásárhelyi rádió hallgatóinak, nemcsak az erdélyi közönségnek jelent valamit, hanem sokat jelenthet a nagyobb, a Kárpát-medencei magyar közönségnek is.- Albert Zs.: Zeno Ghitulescu román költő barátja volt Tóth Istvánnak. Hogyan ismerkedtek meg?- Zeno Ghitulescu: Véletlenül, bocsánatot kérek, először, hogy nem tudok magyarul, csak úgy.- Albert Zs.: Bár én tudnék így románul!- Z. Ghitulescu: Baráti körben, itt Vásárhelyt, de ezelőtt vagy harmincnéhány éve. Lehet, hogy majdnem negyven éve ismertem. Mikor tanár volt a Pedagógiai Főiskolán. Úgy látszik, hogy talált a mi ízlésünk és a világnézetünk, ezért mindig tudtam vele beszélgetni, és mindig nagyon közel éreztem őt magamhoz. Én is nagyon szeretem a természetet, ő is, és nagyon sokszor sétáltunk itt a Somostetőn, együtt, s akkor persze beszélgettünk, mert ő perfektül tudott románul.- Albert Zs.: Életének kiegészítése lehetett, hogy magával beszélgethetett. Mert az édesanyja román volt. Az ő sérülékenysége több rétegből tevődhetett össze, például ez is lehetett az egyik.- Z. Ghitulescu: Mindenesetre velem szemben mindig nagyon nyílt volt. Akármilyen problémáról tudtam vele beszélni. A világról, történelemről, irodalomról, a nőkről, mindenről. Politikáról. Talált a szó. Nagyon érdekes volt, mikor az én kocsimmal együtt mentünk egy európai körútra, Magyarországra, Ausztriába, Németországba, Belgiumba, Franciaországba, Svájcba, Olaszországba, vagy hét országban voltunk egy hónap alatt, akkor persze jobban meg tudtam őt ismerni. Nemcsak mint költőt, hanem mint embert is. Akkor ismertem meg az ő lelkialkatát. Akármilyen kicsi dologról tudott filozofálni, tudott olyan érdekes szempontot találni, nem mindennapi gondolatokat. Például mikor Brüsszelben voltunk, Van der Camin akadémikus meghívta Tóth Pistát velem együtt, volt ott egy irodalmi est, nagyon szép volt, nagyon tetszett Edmond Van der Caminnak, aki nagy belga költő. Én is és Pista is olvastunk verseket. Francia nyelven, mert lefordított tőlünk egy ottani költő néhány verset, ezek meg is jelentek a Le Journal des Poetes című európai költői folyóiratban, akkor, 1974-ben. Nagyon jól éreztük magunkat, mintha más világban éltünk volna, nem a mai világban.- Albert Zs.: Fodor Imre ugyancsak jó barátja volt Tóth Istvánéknak. Vele úgy találkoztunk, hogy elmentünk kirándulni István barátaival, beszélgettünk a dombtetőn, énekelgettünk népdalokat. Hol kezdődött, és honnan táplálkozott ez a barátság? 99
