Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Tarján Tamás: Sötét szájzugok (A Nagy Lajos-i szituáció)
Az elemzői érdeklődés, megbecsülés hanyatlása, a Nagy Lajos-kiadások számának drasztikus csökkenése nem adhat okot - első ingerült reflexióként - az író híveinek mogorva darvadozására. Sőt, nem ünneprontásként, hanem épp az ünnep becsülete érdekében ki kell mondani: e születési évforduló valószínűleg légüres térben pendülne el, ha nem bízhatnánk abban, hogy a nagyszabású Nyugat-centenárium, az egész éven végigvonuló rendezvény- és konferenciasorozat, a várható publikációk, kötetek (s oldalvizükön a középiskolai oktatás, esetleg az érettségi) Nagy Lajos nevét, oeuvre-jét is egyszer-egyszer felszínre hozza. Célszerű megvizsgálni, miként alakulhatott ki a Nagy Lajosra nézve kedvezőtlen - s nem kendőzhető - helyzet. Amikor - lassacskán harmincegy évvel ezelőtt - felkérést kaptam a Gondolat Kiadótól a Nagy Magyar írók sorozatba a Nagy Lajosról írandó kismonográfiára, egészen mások voltak a kilátások. A történeti hűséghez tartozik, hogy az első szakmai próbálkozásaim iránt jóleső érdeklődést mutató Pók Lajos főszerkesztő nem is határozta meg, ki legyen az akkor még jócskán harmincon inneni, önálló kötettel nem rendelkező fiatal irodalom- történész, egyetemi tudományos segédmunkatárs könyvének alanya. Azzal tisztelt meg- illesse köszönet, emlékét főhajtás -, hogy magam választhattam, kiről írok a sorozatban még nem szerepelt magyar kiválóságok közül. Kivételt képeztek a „köztudomás" vagy az „irodalmi berkek" szerint „foglalt" pályák, melyeknek összegzésére előbb-utóbb számítani lehetett - jó szakember tollából -, vagy akiket (20. századi költőket, írókat) az akkori konstellációk szerint nem lett volna helyes kivonni egy-egy tekintélyes tudós fennhatósága alól. Kezdettől ketten jöttek igazán szóba. Elsőül Tersánszky. Az ő műveinek válogatását már 1976-ban megkezdtem a Szépirodalmi Kiadó számára. A gyűjtemény 1978-ban napvilágot is látott a Magyar Remekírók folyamában. A Tersánszky-életmű feldolgozására azonban több alkalmas jelölt is akadt, illetve a főszerkesztő várakozással tekintett bizonyos kezdeményezések (bibliográfiai munkálatok stb.) elé. így a Tersánszky-tennivalókat- lehetséges monográfusként - Bodnár Györgyre, Rónay Lászlóra, Kerékgyártó Istvánra vagy másra testálta. Kerékgyártó mögött már ott állt ajánlásként 1969-es könyve (az Arcok és vallomások sorozatban), Rónay 1983-ban aztán készített is máig jól használható Tersánszky-kismonográfiát a Nagy Magyar írók részére (Bodnár meg én lektoráltuk). A magam Tersánszky-kutakodásai akkoriban épp megfeneklettek (később, az 1988-as születési centenáriumkor a Móra Kiadó így élt... sorozatába szánt Tersánszky-könyvem nem jelent meg, mert - úgymond - túlságosan szakszerűre sikeredett. Asztalfiókban hever máig is). Nekem tehát kapóra jött, ha tiszta lappal, egy relatíve új életművet felnyitva láthatok munkához. Illés László, Vargha Kálmán és más Nagy Lajos-specialisták nem mutattak közeles hajlandóságot a feladat elvállalására. Nagy Lajossal egyetemi szemi- narista féléveim óta foglalkoztam (rendszertelenül ugyan), s amolyan családi útravalóul ott lebegett előttem nagybátyám, Bor Ambrus író véleménye (1976-ból, Rövidítések és jelek című kötetéből): „Nagy Lajos annyira gyűlölte az emberi törpeséget, hogy belefeketült. Egyébről sem írt, mint erről. [...] Kassák faragott bíróarca, Baudelaire keserű arca, Nagy Lajos sötét szájzugai, Brecht szerzetesfeje és munkaruhája. Kortársak, akik nem szépe- legnek, akik a szívós embertelenség ellen írnak, minden eszközzel, szenvedélyessel vagy jéghideggel". Ez a szabályszerűden, szigorú négyes megragadott, s számomra Nagy körül szerveződött. Pók Lajosnak is tetszett a választás. Még nem tudhattuk, hogy majd Kónya Judit is 1980-ban rukkol ki Nagy Lajos-pályarajzával (Arcok és vallomások), akárcsak én, s a két szakkönyv egyidejű érkezését a recenzensek (az akkor jó ritmusú és bő hozamú Nagy Lajos-kiadásokat is beszámítva) az író iránti megnövekedett érdeklődéssel magyarázzák. Aligha indokoltan. Az én Nagy Lajosom kritikai fogadtatása vegyesnek bizonyult. Rá is szolgált a könyv. Műelemzéseit ugyan szinte kivétel nélkül dicsérték, szerkezetét, problémaközelítéseit, 91
