Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - A líra/epika-(választó)vonalon (Zsávolya Zoltán 2007. őszi beszélgetése Petőcz Andrással)
- Nem tudom magam kivonni a politika alól. Nem akarok benne elmerülni, és nem írok „verset" napi politikáról, de társadalomban élek, szavazok, és véleményt is nyilvánítok, ha kell.- Ha nem is éppen „képviseleti" vagy váteszi perspektívában, de kimondottan mint költőt kérdezlek meg, hogy mire okítanád szívesen a jelenkori kultúrát, politikát, egyáltalán a társadalmat Magyarországon. Mit nyilatkozol?- Szabadságra okítanám. S bátorságra a szabadsághoz. Nyitottságra. Európa arról szól, hogy befelé megnyitjuk a határokat. Befelé megnyitjuk, kívülről lezárjuk. Most erről a befelé megnyílt belső szabadságról kellene beszélni. Arról, hogy mit jelent az európai hagyomány. Szabadságot, toleranciát és közös gyökereket jelent, az ógörög kultúrát, a keresztény-zsidó hagyomány egységét, a rómaiak büszkeségét, a reneszánsz ébredését, a klasszicizmus és a felvilágosodás progresszivitását. Hogy ez így együtt a miénk.- És a rendszerváltás évtizedes tanulságairól mit mondanál el esetleg?- Hogy nem kellene félni a változásoktól. Ahhoz, hogy előre tudjunk lépni, néha változni kell. Nem kellene ködös és bizonytalan dicsőséget keresni a múltban. És nem kellene ennyire a pénzre hajtani. És vannak játékszabályok, amelyeket be kellene tartani. Ezt üzenném a rendszerváltó politikusoknak.- No, és ha ugyanezeket a kérdéseket a pályakezdésedtől mostanáig számított időszak egészére is kiterjesztjük? És ha még az általad jól ismert (Nyugat-)Európából is veszünk ide szempontokat?- Ma már sokkal kisebb a különbség Nyugat-Európa és Közép-Európa között, mint hisszük. Utazni kell ahhoz, hogy jobban lássuk magunk körül a világot. Ahhoz, hogy otthon érezzem magam Brüsszelben, ugyanolyan jogokkal kell rendelkeznem, mint egy belga állampolgárnak. Ez azt is jelenti, hogy legyen érvényes a magyar egészségbiztosításom ott is. Persze nekünk is változnunk kell. Ez a változás napjainkban következik be. Ha összevetem a húsz évvel ezelőtti viszonyokat a maiakkal, hihetetlen nagy a különbség. Húsz évvel ezelőtt még visszafordítottak a francia-olasz határról a francia hatóságok, mert nem annál a városnál akartam belépni az országba, amelyiknél a vízumom szerint az engedélyezve volt. Ma már Európa a hazám - ismétlem, csak így, ilyen szemlélettel tudjuk az új hazát belakni, és találjuk meg benne az új körülmények között a saját identitásunkat.- Lelkesítő számomra, hogy milyen meggyőzően és jól érezhető hitelességgel beszélsz Európa- tapasztalatodról, amely egyúttal otthon-tapasztalatod is most már. Nyilvánvaló, hogy gyakori és meghatározó utazások, kint töltött nagyobb darab idők állnak megállapításaid hátterében. A sokszor odakint (odabent?) tartózkodó magyar (nyelvű) író mikor és mennyiben billen át benned nyelvek közötti vagy nyelvek feletti íróvá? Vagy soha nem lehet zárójelbe tenni a művészi formáláshoz feltehetően mindannyiunk számára egyedül igazán teret nyitó ányanyel- viséget?- Nagyon határozottan mondom: nem lehet az anyanyelviségtől elvonatkoztatni. Az európai érzület nem valamiféle „kilépés" az anyanyelvi közegből, íróként csakis ezen a nyelven tudok megszólalni. Más kérdés, hogy lehetséges ma már nem magyarul író magyar írókról is beszélni. Mire is gondolok? Arra, hogy léteznek olyan európai írók, akik adott esetben nyelvet váltanak, mégis igen nagy vakmerőség lenne őket a nyelvváltás miatt kirekeszteni egy adott közösségből. Ismert példa erre Sámuel Beckett, aki ír létére angolul és franciául is remekműveket alkotott. Vagy említsük meg Kundera nevét, aki világhírű író lett cseh nyelven írt műveivel, 82
