Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Vári Attila: Immaculata, avagy ki volt a szeplőtelen?
A többiek csodálkozva néztek az üres székre, ahol percekkel korábban az a rablógyilkos ült, aki egy nemrég készült dokumentum-játékfilmben nyeszlett kisfiúként állt a bíró előtt, s akinek azért kérte idő előtti nagykorúsítását az ügyész, hogy kimondathassa rá a halálos ítéletet. Mindenki emlékezett az esetre, amely nemcsak felháborította, de szinte tettre is késztette a nézőket, és a nemrég kiadott regény olvasóit. A regényből és a filmből tudták a Surlott Grádicsnál, hogy ha már nem lehetett meglincselni a vádlottat a pesti törvényszéken, pusmogó propagandával elérték, hogy senki sem vett a piacon semmit a berkendi parasztoktól, mert őket is bűnrészesnek tekintették, s a vádlott ügyvédje szerint maga a falu kellene, hogy a vádlottak padjára üljön, mert középkori boszorkányüldözésre emlékeztető módszerével szinte felbujtója volt a kettős gyilkosságnak.- Biztos benne, hogy ez annak a szegény apácának és a vegyésznek a gyilkosa? - kérdezte a temetőőr, nem azért, mintha kételkedett volna a tényben, de mert ki szerette volna fejteni a véleményét arról, hogy a börtönök a bűn legjobb továbbképző intézetei, s hogy lám-lám, az adófizetők pénzén a nyeszlett rablógyilkosból milyen anatómiai csodát faragtak a börtönévek.- Ha ő az - gondolkodott hangosan a harangozó, - akkor most még csak negyvenhét éves... Baloghné, a tulaj felesége, aki általában a söntés melletti egyszemélyes asztalnál a számlákkal bíbelődött, most magasra emelte az esetről írt könyvet, amelyen már napok óta jóízűeket zokogott, s olyan hangon, ahogy csak közeli hozzátartozóikra szoktak emlékezni az emberek, fohászos sóhajtás után mondta:- Szegény Immaculata nővér, szegény Éliás Áron kémikus - révedezett az olvasmány messzi múltjába, aztán, mint aki harminc esztendő visszafojtott fájdalmát akarja bepótolni, könnyezni kezdett, s szipogva mondta: - Én még egy tyúk nyakát sem tudnám elvágni, de ha ez a gyilkos lator még egyszer beteszi a lábát a Grádicsba, elevenen nyúzom meg, eltöröm a gerincét, kiszúrom a szemét, aztán darabokra metélem a szívét. A többiek meghatottan hallgatták ezt az érzelmi kitörést, s arra a filmjelenetre gondoltak, amikor először jelenik meg a két rokkantkocsi a városban, mindkettőhöz parányi utánfutót akasztottak, s abból akarták árulni a virágot, gyümölcsöt a templomkertben, mert a piacon tönkretették az árujukat a berkendi parasztok, azok, akiknek gyűlölete szabad utat nyitott a rablógyilkosság előtt. Baloghné visszasüppedt korábbi hallgatásába, de most nem a számlákkal foglalkozott. A könyvet bújta, mintha ott lenne az apró betűk között a tanács, hogy mit is kell tegyen a rablógyilkossal. Éliás Áron családja olyan köznapian magyar volt, hogy a huszadik század bármelyik realista regényének mellékszereplői lehettek volna. Nem különböztek kor- és sorstársaiktól. Még küllemükben is azonosultak egymáshoz ezek a vidéki emberek. Zsalugáteres földszintes házaikban is úgy hasonlítottak a bútorok, mintha a vasárnapi istentiszteletre szinte egyenruhába bújt gazdáikat utánozták volna. A tisztaszobában, amelyet szalonnak neveztek, selyemhuzatú töltött székek álltak a faragott lábú ovális asztal körül. Minden házban volt pohárszék, 29
