Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 12. szám - Tarján Tamás: Hal, halraj, csalétek („Fiatal dráma”: idéző jelek)
életkori tagozódás és a fellépés pillanata elkülöníthet csoportokat, ám ma mindösszesen és elsősorban ők az emlegetett hegyvonulat. Bereményi Géza, Kornis Mihály, Nádas Péter, Schwajda György, Spiró György nevével kezdhető, Békés Pál, Darvasi László, Egressy Zoltán, Esterházy Péter, Fábri Péter, Forgách András, Garaczi László, Hamvai Kornél, Háy János, Jeles András, Kárpáti Péter, Kiss Csaba, Márton László, Nagy András, Németh Ákos, Parti Nagy Lajos, Péterfy Gergely, Pozsgai Zsolt, Sultz Sándor, Szilágyi Andor, Tasnádi István, Thuróczy Katalin, Turczi István, Visky András, Zalán Tibor és mások nevével folytatható e felsorolás. (Halász Péter meghalt.) Ha jól számolunk, a hatvanhat éves Nádas a legidősebb, a harmincnyolc éves Tasnádi a legfiatalabb közöttük. Akad, akinek csak egy drámáját vitték színre eddig, és akad, akitől - az átdolgozásokkal együtt - két tucatot is. Akad, aki egy ideje terv- vagy véletlenszerűen inaktív, s akad, aki hiperaktív. Rendezők, filmrendezők, színházvezetők, dramaturgok találhatók soraikban. Egy részük a drámán kívül is nagyszabású vagy jelentékeny költői, írói oeuvre-rel büszkélkedhet. Roppant sokarcú, széthúzódó mezőny. Nem kincstári optimizmus, ha ennyi hal (a talentumot nézve) felkelti az esetleg összeálló halraj képzetét. Nádas trilógiájának comedia perpetua formáláselve, Spirótól a Csirkefej, a Honderű „nemzeti dráma" kalibere, Parti Nagy stiláris revolúciója, Márton színdarabokká képzett történeti látása, Kárpáti szociodrámáinak sodrása - példákat kiemelve - a megvalósulásban hordozza az ígéretet. Ebbe a népes nemzedékbe kellett, kellene mostanában fiatal drámaíróként beékelődni. Vagy elébük vágni. 4 A Spiró-Kárpáti-Tasnádi és a többiek fémjelezte nemzedék elsősorban nyelvszemléleti, nyelvhasználati változásokat hozva vette át fokozatosan az előtte járó drámaírók helyét. Nyelvi gondolkodásuk mássága, újszerűsége, radikalizmusa vitte őket az új dramaturgia (az új dramaturgiák) irányába. Függetlenül attól, hogy megíródott-e az új, nagy, közönségvonzó, ihlető mai magyar dráma, az új társadalomkép és változott történelembölcselet közvetítésére alkalmas új nyelviség - időnként új nyelvfilozófia - kétségtelenül megjelent és eluralkodott dramaturgiánkban (nem függetlenül a magyar költészetben és prózában is regisztrálható nyelvi váltásoktól). A közbeszédhez közelítő, a literarizálást is a nyerseség közegében elvégző, pátosztalan, iróniával átitatott, poéncentrikus beszéltetés a jelenkori európai dráma általános jegye. A stílus- és nyelvi elemek megemelésének, önálló-öncélú futtatásának ténye, a drámai-színpadi beszéd tudatos kommercializálása, depoetizálása a drámák (látszólagos vagy tényleges) homogenizálódásához vezetett. Meglehetősen sok új dráma íródik (több, mint a közvélekedés gondolná), de eredeti, általánosabb érdekű tárggyal és főleg egyéni alkattal meglehetősen kevés rendelkezik a nyelvi „testiség" (Parti Nagy szavával: a nyelvhús) alatt. Az életkor szerint is fiatal drámaszerzőket a nagy mezőny és a nagy mezőny egyenhangja könnyen elnyeli (szebben kifejezve: befogadja, utaztatja - és megfosztja eredetiségétől). így nyelte el a frissen érkezők egyik legkvalitásosabbjának, Kukorelly Endrének Élnek még ezek? (2005) című első drámáját egy - igényességét, tájékozódását, bátorságát, fiataldráma-premierjeinek számát tekintve minden elismerést megérdemlő - műhely, a Katona József Színház kamaraszínháza, a Kamra. (A tanulságos rendezői reflexiók, jegyzetforgácsok a Színház 2007. 6. számában olvashatók: Máté Gábor: Egy színházi ember [II] naplója.) Kukorelly az ötvenes évei közepén jár, de fertőzetlen szemlélettel, szándéka szerint minták nélkül érkezve prezentálta látomásos-emlékező történelmi gro86
