Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 12. szám - Tarján Tamás: Hal, halraj, csalétek („Fiatal dráma”: idéző jelek)
1988-1990 között megvalósult politikai-kulturális váltás nyomában, s viszonylag hamar, tényleg fiatalon publikálták első kötetüket az érintettek. Másrészt addigra „már lezajlott és kész ténnyé vált a magyar irodalom posztmodern fordulata, amely a hetvenes évek végétől 1986-ig tartott, s a fordulat után megszólaló generációk már egészen más irodalmi térben" indulhattak. Azaz Németh nem egyszerűen bő tíz évvel elsiklat - kb. az 1956 körüli születés függvényéből az 1967 körüli születés függvényébe, illetve következményeibe visz át (1956, illetve 1968 politikai telítettségét is talonban tartva) - egy (fából vaskarika) terminust, hanem nyomatékosítja: az ő fiatalirodalom-fogalmának szereplői a posztmodemitás utáni státusban tevékenykednek. Amiből az is következik, hogy elődeik (nagyjából a Csipesszel a lángot seregszámlájának tagjai) belenőttek a posztmodembe, illetve maguk alakították azt, az elődök elődei pedig (nagyjából a Szilágyi Ákos tanulmányának körébe soroltak) lényegében a posztmodem előtti állapotban éltek. Ez a - meg-megszakadó - láncolat érvényesnek tekinthető, s a történelmi-társadalmi kulisszák előtti irodalmi-művészeti szcénában jeleníti meg a fiatal írók alkotói létét és törekvéseit. 2 A fiatal irodalom szakszó - vagy szakszerűtlenség-szó - szinte mindig csak a fiatal írókat és a fiatal költőket öleli fel (egyszer-egyszer a fiatal kritikusokat, irodalomszervezőket), a fiatal drámaírókat nem. Szilágyi Ákos erre a területre alig pillantott (nem is volt célja a műnemek szerinti megosztás) - ám ennek kiszolgáltatottságát is megelevenítette. A Csipesz dramaturgiai szemlét nem nyújtott, csak terjedelmes líra- és prózaszemléje utalt a drámára, ha a költők, írók éppenséggel drámát is írtak (s az öt összefoglaló írásból egy - az avatott Márton Lászlóé - jutott a drámának: Színpadi jelenlét, szerzői szituáció). A Németh Zoltán tanulmányaihoz argumentációként is csatlakozó huszonhét kritikából kettő dramaturgiai tárgyú. Igaz, az egyik nyitja ezt a horizontfejezetet, Posztmodern magyar drámák címen Győréi Zsolt és Schlachtovszky Csaba JAK füzetét mutatva be (Rostáltatás a magtárban), a másik pedig kulcsszemélyiség, a korai huszonéves esztendeitől folyamatosan, egyre sokoldalúbban és egyenletesebben tevékenykedő Tasnádi István drámagyűjteményét (Kokainfutár) méltatja. (Tasnádi ma a tipikus, már nem olyan fiatal még fiatal drámaíró.) A dráma műfajcsoportjának irodalmi helyzete sokáig felemás volt. A Kortársaink- sorozat például 1980-ban kirukkolt a jellegétől (mind a mai napig) elütő Fiatal magyar költők (szerkesztette Vasy Géza) és Fiatal magyar írók (szerkesztette Kulin Ferenc) probléma- és portrékötetekkel, de a drámában a hasonló típusú panoráma és arcképrajzolás más kiadói műhelyre, egyedi kiadványra hárult (Hiánydramaturgia, 1982, szerkesztette Vinkó József). Ugyanakkor a drámai műnem az egyetlen, amelyen belül a pályakezdők 1985 óta évenként tanácskozó többnapos fórummal rendelkeznek (Nyílt Fórum - előbb Egervár/Zalaegerszeg, majd Pécs). Ez az összejövetel szakmai megbeszéléseket, színházi és színházon kívüli érdekképviseletet, kommunikációs csatornákat biztosít, lehetőség szerint közzéteszi a megtárgyalt szövegeket stb. A Nyílt Fórum létrehívásában oroszlánrészt vállaló dramaturgok, kritikusok - Radnóti Zsuzsával és az ötletgazda Békés Pál íróval az élen - szilárd budapesti és vidéki színházi műhelybázisokat teremtettek, egyengették az utat a rádióhoz és a televízióhoz, ösztöndíjrendszert vívtak ki, megkoronázva az Örkény István-ösztöndíjjal (mely arányaiban sokkal biztatóbb esélyeket teremt a relatíve jóval kevesebb drámaírónak, mint a vele egyenrangú, régebbi Móricz Zsigmond-ösztöndíj a drámán kívüli területeken munkálkodó nagyszámú literátornak). Mindent összevetve: a fiatal magyar dráma ugyan folyamatosan közlési nehézségekkel 83
