Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 12. szám - Bányai János: Szó és rajz (Tandori, Lator, Nádasdy, Tandori)
önéletrajzként is olvasható. Ennyiben az Ördöglakat a korábbi Költészetregény13 14, az újabban kiadott Kilobbant sejtcsomóku, vagyis az önéletrajzi könyvek sorába is tartozik. A könyv lapjai nem kevésbé életrajziak, mint Nádasdy Adám versei vagy Lator László lát- és tájképei. Nem is nagyon különbözik tőlük, legfeljebb külalakjában és kézzel való megmunkálásában. Érdemes elidőzni az Ördöglakat szavainál és mondatainál, és eközben jól odafigyelni eredetükre, mert eredetükből olvashatók ki a költő és író, meg - ne feledjük - a rajzoló életrajza. Nem szokványos életrajz ez, nem a születés, a serdülés, a felnőttkor, az öregedés idejét ábrázolja, főként nem személyiségrajz, hanem a szellem és a gondolkodás térségein való barangolás, minek folytán az életrajz stációi egyidejűek lesznek. A könyv oldalain feltűnő évszámok, egy korábbi és egy későbbi évszám egybekapcsolva, jelzik, hogy a korábbi rajz és szöveg később kiegészült, átalakult, esetleg meg is változott, mindenképpen újraíródott meg újrarajzolódott. Ezáltal az idő feloldódott mind a szövegben, mind a rajzban. A Hamlet-kötetből származó idézetek és parafrázisok, a sárga könyvre való hivatkozások, de ezzel együtt a többször szóba hozott Kant és Wittgenstein, a megemlített Klee, a többször előtűnő Kafka meg a hivatkozott Babits és Weöres, legfőképpen persze, idézetben, átírásban, másolatban Szép Ernő; Sziszüphosz és Herakleitosz, Cantor és Gödel, mind sorra elvonatkoztatva, stilizálva, átírva az életrajz egy-egy állomása, mert Tandori mindent az írógéppel és a kézzel azonosított én nézőpontján át mutat meg és láttat. Már az a tény, hogy az egész Ördöglakat kézírásos és nélkülöz minden semlegesnek vehető nyomdai betűt és jelet, az énre összpontosít, de nem a személyesre, a kézre, arra a kézre, amelynek bántalmairól, betegségeiről, fáradtságáról oly sokszor lehet hallani Tandori más könyveiből, azt mondja, itt minden a személyestől függetlenített én, az én mint grammatikai jel és ikon megnyilatkozása. „Semmi sincs rajtam kívül minden rajtam kívül van" áll a könyv egyik lapján négy sorba tördelve, mintha vers volna, de ugyanakkor kép is, látvány, a „kívül"-nek kimondása és ábrázolása, és ebben a mozgalmasságban az én kivetítése a vászonra, ahonnan aztán hirtelen el is tűnik, nyoma sem marad, mert feloldódott a mondásban. Ez az állapota az énnek a hatvanas évek óta sajátja Tandori költészetének, azóta, hogy a Hamlet-versek idején kimondta, és most idézi, „Eggyé-lette halálos, akinek minden rajta kívülség: halála." A lap közepén áll a két sor, keretbe foglalva, előtte a hivatkozás a Hamlet-kötetre, miszerint „Ez 2006-07-re lassan már végképp rég így van." A mondat három sorba tördelve, hogy ezáltal teljes legyen a lap képe, hogy jól látható legyen a „kívülség", a személyesen kívüli én-nek ábrázolhatósága. Az egyik teljesen írással (szöveggel) kitöltött lapon szólítja meg azt, aki kézbe vette a könyvet, így: „Olvasóm! Lapozó Nézőm!" Vagyis Tandori számít rá, hogy a könyvnek, nyilván egy személyben lesz olvasója és nézője, amiből persze következik, hogy az Ördöglakat, bár lebontja a személyest és grammatikai én-né redukálja, számít mind az olvasóra, mind a nézőre, ám ez a „lény" nem lehet 13 Tandori Dezső: Költészetregény. Liget Műhely Alapítvány, Budapest, 2000. 14 Tandori Dezső: Kilobbant sejtcsomók. Virginia Woolf fordítója voltam. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008. 40
