Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 12. szám - Acsai Varga Vera munkái
hassam, láthassam arcukat, kezüket, hogy kik voltak Ők, a lenyergelőben ugye. Ez mindennél inkább meglett aztán, Ők lettek az én sziluettjeim, az örökre megnyúlt árnyékban, kik után csak könnyel tudok, vagyok képes nézni, s nem merek én csatot emlegetni, mint td barátja, róla így, hogy valamely vonatkozásban... s én még árnyékukat kell nézzem, hogy meg ne botoljak, bégessek: vagyok ehhez méltó. Van egy kis rajzom, amit Keserűnek és Tandorinak ajánlok, és senkinek oda nem adnám és meg se mutatom senkinek. A nappal és az éjszaka járása, mint két tál egymás szájára borítva, ábrázolva egy év alatt, karácsonytól karácsonyig és középütt a tálak körvonalán belül a világosság és a háttér, a háttér! Pedig az éjszaka és két csodás hajlású ív a sziluett mentén, mely a pirkadattól a napfölkel- téig és az alkonytól a sötétedésig metszi a múlást. A rajz (csillagászati évkönyv) kétszín. S magam csak annyit, hogy a már nevezett barnát ceruzákkal dörgölöm, kenyem el, szétkenyem, szétkenyem, kenyem szét, széjjelkenyem a taknyomat... kenyem szét. A belső világosság és a külső sötétség! Orrba ver az alkonyat, szétkenyed a taknyodat. -* Gyerünk tovább egy új iniciáléjellel. £: félek is, a háttér, a háttér. Rossz arc - a kétség beeső fele / Ha még csak az idegeim omlanának össze, / habzó szájjal mondhatnám, hogy: Kösz! De, / hallom én sajnos, a nevemet suttogják a lombok, / és elém áll, és látom, ás / és meztelen a Gondnok. Dehogyis! Ez nem állandósul, a kétségbeesés nem, csak a bizonytalanság, Weöres, bolygó kísértet? Nem vágyom én azt, hogy megértsenek, nem én! Ottlik mondja, hogy csak ami a másikban is megvan, az lehetséges csak egyáltalán, és nem is a per- szonálunió! Megpróbálom a szépséget választani, mindenből, ahogy futja. Most. S ha beköszön egy más kor? Bátran ints!: —Majd máskor! Kezdő memory-készlet (Tudsz-e egy húzásra nyerni?) Utóirat: Drága (látós) Mesterem! - ehelyütt hát ennyire tellett, bár eddigre már megy a csomag. Mindenesetre az időt mérik, ahogy mérik - én is látom, telik -, most mondom hát: a Mindenható Atya Úristen éltessen, (ahogy a nagy breviáristától olvastam20) teologizálgatásként csak ennyit. Magam most már megértés helyett a szépséget választottam, és kevesebb is így a bánat. Most, s hogy mi lesz, azt el ne kiabáljam, ám ha ha ha hashártyám szakadna is, bizonyára én sem útközben hallgatnám recsegését. Most fájdalmaim lelkierőmet edzik, ha, ha, ha. Nincs gyors változás. Sajtot nekem is kell vennem, seggemet csónakban vízbe megélhetésért 20 Legnani, Mariella: Visszaemlékezés Édesapámra. In. Orpheus, 14. (V. évf. 1.) szám, 169-176. o. 28
