Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11. szám - Lengyel András: József Attila és Illyés – Osvát vonzásában (A marginalitás irodalomszociológiájához)
7 József Attila és Osvát rövid életű együttműködése mégsem tekinthető mindenestől eredménytelennek vagy kudarctörténetnek. A beilleszkedés nem sikerült, de Osvát József Attila körüli szerkesztői ügyködése egyáltalán nem volt eredménytelen, pláne nem tanulságok nélküli. Külön elemzést érdemelne, hogy ez az együttműködés hogyan alakította a költő verseszményét, poétikáját. Egy dolog azonban külön elemzés nélkül is nyilvánvaló: Osvát - részleteiben ismeretlen, de szerkesztői hatalommal súlyosbított - értelmezői gesztusai, az eredmények tanúsága szerint egy posztavantgárd poétika előtérbe kerülését mozdították elő. Ez, ha tetszik, „konzervatív" fordulatként értelmezhető; ha tetszik, a klasszikus modernség újraalapozásaként, az avantgárd eszközök megszüntetve megőrzéseként. Osvát legfontosabb teljesítménye azonban nem ez lett (ezt sok más tényező legalább annyira motiválta, mint az ő ízlése és érzékenysége). József Attila életművének alakulásába azzal szólt bele igazán, hogy - fölismerve a költő intellektuális alkatát, elméleti érzékenységét - a verselés mellett az értekező próza felé is irányította. A Nyugatba írott kis figyelőkből ugyanis, autochton módon, a költészetbölcseleti alapvetés igénye nőtt ki. Ez az összefüggés az 1928 júliusában írott, Lőrincz Jenő verseit elemző figyelőből plasztikusan tárul föl. A kis kritika nagyon jellemző indítása ugyanis ez: „Lőrincz Jenő munkáival kapcsolatban elsősorban általánosságban kellene beszélni a versről, ami azonban nem lehet az ad hoc kritika feladata. Ezen a szép júliusi estén bizony sok gyönyörű - mert igaz - elvontság ring az ember eszevelejében, azonban ebben Lőrincz Jenő könyve elvész, mert mindenekelőtt negatívumaival segít az elvonásokhoz" (JATC 1/1:17.). Azok az „elvontságok", amelyekre itt József Attila utal, ma már tudjuk, egyáltalán nem valami nyelvi díszítményként, üres retorikai elemként kerültek e szövegbe. Mint Tverdota György kiderítette, nagyjából ekkor fogant meg A művészet metafizikájának még Croce intuicionista esztétikájából kiinduló, azt „felülírni" akaró terve (JATC 1/2: 23-37.). József Attila ugyanis, mint magára adó, feladatát komolyan vevő kritikus, elemzései elméleti alapjait is tisztázni akarta. Ha minderre azt mondanánk, hogy Osvát nyilván csak véletlenszerűen, rutinból terelgette József Attilát a kritikaírás felé, alighanem alulértékelnénk szerkesztői kvalitásait. Osvát ugyanis, mint más szerzői esetében is, a munkabeszélgetések során kitapintotta József Attila latens érdeklődését, s a költővel „dolgozva" rájött arra, hogy ez az ifjú költő komolyan érdeklődik a filozófia iránt, mestere, egyetemi professzora pedig az a Pauler Ákos, akit - igaz, korábban, közelebbről meg nem határozható időpontban - maga Osvát is szerepeltetni akart a Nyugatban. (Ezt Reichard Piroskának Osvát hátrahagyott jegyzeteiről beszámoló írásából - Reichard 1985.112. - tudjuk.) A nemcsak az írást, de legalább annyira a szerzőt is szerkesztő Osvát tehát könnyen fölismerhette, hogy József Attila érdeklődésében, intellektuális alkatában benne rejlik egy értekező, „gondolkodó" irodalmár lehetősége is. Ez pedig az akkori, még „kedves" és „játékos" szerepeiben mozgó ifjú költő esetében fontos fölismerésnek tekinthető. A költészetbölcselet megalkotására irányuló erőfeszítései nélkül ugyanis az „érett" költészet gondolati mélységei nem képződhettek volna meg. Ugyancsak Osvát „számlájára" írandó, hogy - kritikaírásra késztetve a költőt - alkalmat adott neki egyik fontos, beállítódása lényegébe mélyen bevilágító elvének megfogalmazására. A Brichta Cézár verseiről írott, 1928. június 16-án megjelent kritika indítása nevezetes szöveghely lett, József Attila itt fogalmazta meg a szocialista költővel szemben támasztandó igényeit: „A formai szempontoktól eltekintve, minden szocialista pretenzióval fellépő költővel kapcsolatban - éppen a szocializmus érdekében - elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy mennyiben élte át a szocializmust, mint költészetet, vagy pontosabban szólva, eszmei tartalmát mennyiben sikerült lelkivé váltania. Ez fontos szocialista szempontból, mert enélkül még a 86
