Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11. szám - Lengyel András: József Attila és Illyés – Osvát vonzásában (A marginalitás irodalomszociológiájához)

mint a Partisans, a he Journal Littéraire, a Vox du Peuple, a Proletaire stb. (vö. Szigeti 1995. 154.), s ezek egyike-másika nem állt nagyon messze a La Libertaire-tő\. Sőt, Illyés személyes indulataiban is volt ekkor még valami, ami rokon érzületként jellemezhető. Énekelj, költő című, már a Nyugatban megjelent versét például így zárta: „Néha mégis elborul homlokom, koszorúm lehullik csörögve, / a kémény fiistjében Dózsa György sercegő bőrének szagára emlékezik orrom, / mintha én is haraptam vón' belőle, gyomrom felkavarog, / köpésem vitriol, ha isten segít, megláthatjátok még fekete marását" (Nyugat, 1928.1. 837.). A közösségkeresésnek tehát némi eszmei föltételei is adottak voltak. 4 A két fiatal író előtt irodalmi, irodalomközéleti szempontból azonos követelmények állottak: be kellett tagolódniuk valahogy a magyar irodalmi élet adott rendjébe. Ez Illyésnek sikerült jobban és szinte föltűnő gyorsasággal. A helyzet kulcsa a jelek szerint a Magyar Korona kávéház volt. Ahogy az egyik kortárs, Komlós Aladár írta később, József Attilára emlékezve: „1926-27-ben [helyesen: 1927-28- ban] sokat üldögéltünk az Andrássy úti Magyar Korona kávéházban, ahol Osvát Ernő a Nyugatot szerkesztette, s amelynek asztalait délelőttönként ellepték az itt fekete fogyasztásra sem köteles, állástalan fiatal írók, s amelynek Osvát elfoglalta páholyában gyakran megjelent Móricz Zsigmond és Kosztolányi is" (Komlós 1967. 271.). Ez a páholy legendás helye volt akkor a magyar irodalomnak, mások is megemlékeznek róla. Osvátról írott nekrológjában pl. Németh Andor: „Tudom, hogy nem felel. II Pedig szeretném tudni, mit mondana. Ha bemennék a Magyar Korona kávéházba, az utolsó fülkébe, - mely most üres-és kereken megkérdezném? Mit mondana? Ha közölném vele, hogy százhúsz-százharminc, nagyobbára névtelen író nevében jövök, hogy fele­lőssé tegyem - újból, megint?" (A Toll, 1929. 30. sz. 17., újraközölve OEKK 462.). S Osvátra emlékezve, ugyanerről az időről írta Illés Endre is: „Első beszélgetésünk után az Andrássy úti Magyar Korona kávéházba hívott meg. Itt tartotta igazi olvasó- és fogadóóráit" (Illés, OEKK 343- 344.). Illyést Osváthoz, tudjuk, Füst Milán ajánlotta be, Illyés kései, némileg leegyszerűsítő és poentírozó emlékezése szerint így: „Osvát asztalához Füst Milán vezetett el, Babitséhoz József Attila" (Illyés 1971, újraközölve Domokos szerk. 2006. 16.). A történet persze valójában ennél kicsit komplikáltabb. Füst, megismerkedve Illyésnek A Láthatárban közölt verseivel, még 1927. már­cius 18-án (!) levélben ajánlotta be az ifjú költőt a Nyugat szerkesztőinek. Akciója azonban, érdekesmód, nem járt azonnali sikerrel, Illyés versei a Nyugatban csak háromnegyed évvel később, 1928 januárjában jelentek meg először. Hogy a közben eltelt időben mi történt, pontosan nem tudjuk, lehet, hogy Füst ráerősítésképpen csakugyan személyesen is elvitte Illyést Osvát kávéházi asztalához. Annyi biz­tos, 1927 végén, 1928 elején már Illyés is hozzátartozott Osvát kávéházi udvar­tartásához. Osvátról írott 1933. októberi, tehát még időközeli cikkéből tudjuk ezt. Ott ugyanis így írt Osvátról: „Órák hosszat hallgattuk a kávéházban szellemes előadását, csípős kritikáit. Hogy még tovább hallgathassuk, hazakísértük" (Illyés 1933, újraközölve OEKK 523.). S hogy mi zajlott Osvát íróalakító kávéházi udvartar­tásában, Illyés, némi távolságtartással ugyan, de erről is szót ejtett cikkében: „Ó [ti. Osvát] az élettel játszó írók életével játszott. Rímekbe bódult költőkből drámaírókat és publicistákat alakított. Egy kezdő hírlapírót pár mondattal a regényírásra utasított" (uo. 524.). S ez a leírás alighanem személyes élményekből is táplálkozott. Abból a tényből, hogy Illyés Füst Milántól való beajánlása (1927. márc. 18.) és az első Nyugat-beli verspub­likáció közt háromnegyed év telt el, arra következtethetünk, hogy az íróátalakító 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom