Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11. szám - Miskolczi Miklós: Szabadka elvesztése (90 éve történt: 1918. november 13., este 7 óra)

dacos magyarkodásra, ellenállásra, az eskü megtagadására biztatták a közalkalmazottakat. Később már inkább beilleszkedést javasoltak, 1920 januárja után pedig egyenesen azt sugallták, hogy magyar érdek a szerbeknek tett hűségeskü, amennyiben az a hivatalban maradást jelentheti. Csoda-e, hogy magyar királyi vasúti váltóőr öregapám nem értette a politika változásait. O egyszer már esküt tett az osztrák-magyar császár és király őfenségére, akit a bécsi Burgban két évig testőrként közvetlenül is szolgált (Egyszer állítólag szivart is kapott tőle!). Nem esküdhetett fel az ellenségre! Ebből kifolyólag úgy kirúgták a 114. számú bakterházból, hogy a továbbiakban, élete végéig csak napszámosként kereshette a kenyérre valót.

Persze voltak magyar szabadkaiak, például éppen a vasutasok (mások is, igazságügyiek, sorkatonai szolgálatra behívottak stb.), akik nem törődtek bele a megváltoztathatat- lanba. Az 1919. februárban kitört szabadkai, temesvári, pécsi vasutassztrájk követelései között a magyarokat sújtó rendeletek visszavonása is szerepelt. Sok más mellett éppen a hűségeskü eltörlése. A bottal való veretés, mint hivatalos büntetési forma megszüntetését is követelték. „A csendes visszavonult embereket senki sem bántotta. Az embereknek kevés kivétellel nem politikai bűneik voltak, hanem egyebek. Valutázás, csempészés s hasonlók... a büntetés pedig: dvadeset i pet" - írja a már idézett zárdista lány. Ez a rettegett, balkáni típusú ítélet huszonöt botütést jelentett.

A hajdani kislány Szabadka/Suboticán élte át az 1941-es, majd az 1944-es hatalomváltást is. Tapasztalatait összegezve, élete alkonyán így ír az 1918-as eseményekről: „Különben az egész megszállás, most már ismerve a többit is, elég humánus volt."

Szegény, szegény szülővárosom!

49