Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Molnár Zsuzsa: Kocsmatörténetek (Cserna-Szabó András–Darida Benedek: Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan)
Kocsmatörténetek Cserna-Szabó András - Darida Benedek: Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposán Sokféle kategóriában lehet díjazott az előttünk fekvő kötet. Az ötletért mindjárt tízből tíz, nem mintha a téma most kerülne elő először, és formáját tekintve sem első ízben kombinálnak receptkötetet kultúrtörténeti érdekességekkel. Az elődöket méltóképp emlegeti, idézi meg a szerzőpáros, afféle tisztelgő szöveggyűjteményt állítva össze anekdotáikból, mottóként felelevenített szellemes mondásaikból. A még mindig nem túl szokványos kötetméret és formátum, a puha fedél, a színek mind megelőlegezik a belső illusztrációgazdagságát, a szerkezet izgalmas és egyben tudatos átgondoltságát. Feltűnővé teszi a könyvet mint terméket a hátsó borító fiktív ajánlósora, a belsejébe rejtett ajándék - a maga kihívó címkéjével, még a nagyon apró betűs, a tartalomjegyzéket megelőző oldalon a kiadói adatok közé csúsztatott felelősséghárító gesztus is ezt a szándékot szolgálhatja. Azt hiszem, a témához való hozzáállással sem lehet sok gondja az olvasónak, a szerzők lelkesen, megértőén és tapintatosan, és ami itt alapkövetelmény: bennfentesen tárgyalják az evés és ivás, a felszabadult és így hosszúra nyúlt italozás különböző fokozatait, majd mindennek fő következményét a másnapi beteg ébredést és annak lehetséges gyógymódjait. Hogy strukturálják eszmefuttatásukat, egyfajta kronológiai rendet követnek, és hogy mégse monoton korszakváltakozás fűzze össze az egyes fejezeteket, sajátos háborús motívumrendszert használnak, 1. a dm első fele: Jaj a legyőzötteknek. Harc a kísértéssel (annak minden előforduló megnyilvánulásával), harc a bőséggel és mennyiséggel, a mértéktelenséggel és az igazi harc a másnapossággal. Recepteket kínálnak, túlélési technikákat, és ami talán a legtöbbet segíthet: közös mítoszokat, példákat, tanulságokat, panorámáját annak, ki mindenkivel esett már meg ugyanez vagy hasonló történet. Sajnos a bevezetőben felvázolt tematikus háló, a működtetni tervezett metafora, szinonima és ellentétrendszer (ilyen többek között a mámorral, bódulattal való egybevetés vagy inkább kontrasztképzés) a szöveg további részében nem kerül elő. A hivatkozott történetek garanciák a lábadozó szórakoztatására: Krúdy, Hasek, Temesi stb. A kontextus, amelybe kerülnek, ellenben kevésbé. Oldott, könnyed közeget érdemes teremteni a kocsma- és másnaposság-történeteknek, fel kell festeni azt a miliőt, amelybe barátok vagy épp ismeretlenek kerülnek alkoholfogyasztás közben, majd után, olyat, ahol nem kell fegyelmezetten viselkedni, megválogatni a kifejezéseket, lehet harsánynak és frivolnak lenni. Természetes hát, hogy át lehet lépni még az ismeretterjesztő, sztorizgatós művelődéstörténeti munkák lazább stílusán is, ha ez megy, ha ez hiteles, ha könnyedén megeleveníthető, hogy két vagy több jó barát nosztalgiázik, bölcselkedik a poharai mellett. Jó néhány oldal után azonban arról győződhetünk meg, hogy inkább a felesleges népművelés és a vállveregetős erőltetett viccelődés uralja a szöveget - szerencsére csak egy pontig. De addig az elviselhetetlenségig fokozódik a stílusidegen elemek száma. A jó kocsmadumákhoz ismételjük meg: kiforrott stílus és hitelesség kell, az ilyen szövegek fő jellemzője a kíméletlen szókimondás, a frappáns keménység, amely minden erejét elveszti, ha infantilis gügyögéssel keveredik, egyáltalán már akkor, ha nem marad koherens, homogén. Nem engedhető meg néhány bekezdésnyi távolságban a „políroztak kicsinyt a sztori 1.0-s változatán" (28.) és a „Dolfi [Hitler] notórius absztinens és vega volt" (29.) típusú szövegszövés. Számomra fárasztó és cél nélküli a történelmi személyek és írók (pl. Hamvas esetében Bélánk) gyermeteg becézése és talán az igeképzést sem kellene túlságosan erőltetni (népnyúzták). Jelzőhasználatát, a kreált rövidítéseket sem merésznek, sem viccesnek nem találom a legtöbb esetben („vérkomoly történetíró, november 7-re időzítette halinapját''). Ráadásul azért, hogy a szöveg változatos legyen, többféle szinonimát kellett találni a másnaposságra és az ivásra is, ez utóbbinál mind közül a cefrézést látom több okból is elhibázottnak (a 210-212. oldalakon igen sűrű a kifejezés előfordulása). Eljutunk arra a pontra, hogy nem a beszélő kompetenciáját kérdőjelezzük meg, hanem elgondolkodunk, mégis ki lehet a hallgatóság, kit akar megnevettetni, kit akar tájékoztatni például a „Suetonius nevű igen jelentős pletykafészek" sorral. Akármilyen befogadói réteget képzelek el, azok vagy feleslegesen tiszteletlenkedőnek vagy gagyinak, cikinek titulálhatják ezt a vérszegény humorizálást, amelyet bármikor felülmúl innovatív nyelvhasználatban például az index.hu NST rovatának akármelyik hozzászólója. Úgy vagyok vele, ha nem tetszik valaki szövege egy asztalnál (ahonnan nem állhatok fel), még érzékenyebben reagálok a tartalmi tévedéseire, 111
