Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Simoncsics Péter: Egy „sportember” emlékezete (Kontra György (1925–2007))
géltünk hármasban a Népstadion felé, amikor azzal az ötlettel állt elő, hogy fussunk versenyt - ad nekünk egy villanyoszlop-távolságnyi előnyt. Osszenéztünk Jánossal, mi, akik odahaza Szegeden, a Dugonics tér mellett, a Dáni utcai univerzumban „sztárok" voltunk - egyebek mellett - futásban is. Nem mondtuk ki, csak gondoltuk, „Csak nem hiszi ez az öreg faszi, hogy jobban tud futni, mint mi?" Nekiiramodtunk, s a következő villanyoszlopnál már előttünk is volt. El voltunk képedve a teljesítményétől, ezzel együtt összeomlott bennünk egy világ, amelynek addig császárai voltunk, és kezdett kiemelkedni a homályból egy másik, egy sokkal hatalmasabb világ, amelyhez képest teljesítményünk, vele mi magunk is, aprócskának mutatkozott, aminek aztán további, mérhető bizonyítékait láthattuk mindjárt a Népstadionban is. Evekkel később, már fölnőttek voltunk, amikor elmagyarázta, mire való a gyerekek életében a sport: a gyerek még mielőtt a szellemi világban meg tudná mérni magát, ahol előbb megfelelő mennyiségű tudást kell fölhalmoznia, s amihez bizony hosszú időre van szükség, a test világában, a sportban ezt már korán, jóval korábban megteheti. Röviden: a sport világa jelenti az első lépcsőt a fejlődésben, amikor gyerekből a fiatal emberen át fölnőtt válik. Néhány évvel később, 1960 nyarán történt, hogy elhozta hozzánk Szegedre fiatal barátait, Vekerdy Tamást és Karátson Gábort, hogy megismertesse őket Kalmár László professzor kibernetikai laboratóriumának munkájával. Az 56-os tevékenységéért börtönviselt, akkor frissen szabadult Karátson Gábor és barátja, a jogvégzett Vekerdy Tamás biciklivel karikáztak le Szegedre két nap alatt, ami rettenetesen imponált kamasz lelkemnek. Kontra György és barátai nagy érdeklődéssel figyelték Kalmár professzor munkatársának, Muszka Dánielnek a bemutatóját. Volt mit bemutatni a Török Sándor szerkesztette Család és Iskola című folyóirat munkatársának, a pszichológia szakot éppen akkor végző Vekerdy Tamásnak! A logikai gép, a mai számítógép korai, kezdetleges, de leginkább házilagos változata meg egy játékos szerkezet, a bizonyos emberi megnyilvánulásokat modellező "katicabogár" elkápráztatta az élénk fantáziájú Vekerdy Tamást, és művészi hajlamú barátját, Karátson Gábort, aki akkoriban indult neki festői pályájának. Az ő intellektuális kíváncsiságuk láttán bennem is érdeklődés gyúlt a logikai gép által megnyíló új világ, a mára valósággá lett cyber-tér iránt. Akkor és abból a perspektívából annak a térnek velük együtt nekem is a művészi aspektusa, a hétköznapok szürke egyhangúságától eltérő meg- formáltsága tetszett. Kalmárék vendégeként egy egész éjszakát beszélgettek végig a család barátjaként Kontra György és patronáltjai, Vekerdy Tamás és Karátson Gábor Kalmár Lászlóné Árvay Erzsébettel, a végtelenül nyitott szellemű, kivételesen művelt, érzékeny és jóságos Erzsiké nénivel. Laci bácsi, emlékezetem szerint, nem volt akkor otthon, valószínűleg, ahogy ez gyakran megtörtént vele, valamilyen konferencián vett részt idehaza vagy külföldön. Én is jelen voltam, mert szüleim nyaralni menvén engem Erzsiké néni gondjaira bíztak, úgyhogy azokban a napokban-hetekben Kalmáréknál laktam. Sok mindenről esett szó Kalmárék asztalánál, ami döntögette az én racionálisan fölépített kiskamasz világom falait. Például megdöbbentett Kontrának(?), Vekerdynek(?) vagy Karátsonnak (?) - nem emlékszem pontosan melyikőjüknek, de mindegy is, mert egyetértettek - az a kijelentése, hogy „a művészi vízió megelőlegezi a tudomány produkálta képet", ahogy például egy mikroszkopikus metszet csak utánozhat egy Klee képet. Elég sok metszetet láttam már addig botanikus-paleontológus édesapám mikroszkópján, de azokat a való világ részeinek tartottam, ellentétben azzal a szintén látott néhány Klee-reprodukcióval, amiket ember által csináltnak, artefactumnak gondoltam, s ilyenként szekundernek is az univerzum rendjében. Most pedig azt hallottam róluk, hogy előbbrevalók, sőt „valóságosabbak", mint amazok. Az én kiskamasz világomban a ráció messze megelőzte az intuíciót, s most azt kellett hallanom, hogy ez őszerintük a valóságban éppen fordítva van. Még inkább megrendítette világképemet, amikor Isten létére került a szó, valamelyikük kijelentése, 78
