Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Simoncsics Péter: Egy „sportember” emlékezete (Kontra György (1925–2007))

[...] ...éreztük a levegőben, végre egy diszkrét halmaz, ahol senki se vizslatja, ki a fél-, negyed­vagy egész zsidó... mintha teljesen elvonatkoztatva léteznénk a külvilágtól. És így folytatódott tovább, megszakítás, törés nélkül, egészen 44 tavaszáig. Most ugrok egyet. Idézed a Török Sándor-sztorit. Volt ennek előzménye is. 41 decemberében, karácsony közelében, már megkezdődött a szeánsz, amikor betoppant a szobába egy harminc-negy­ven év körüli, hajlott hátú férfi, havas, kopott, lila színű télikabátban. A Szent Öreg feltápászkodott a fotelból, nagy nehezen a jövevény elé ment, megölelte és sírt. A többiek, a régiek, kettejük köré sereglettek. Mi, Péterrel, nem értettük, mi történik itt - míg valamelyikük felvilágosított: Pásztor Imre jött meg, a költő, Sándor Bácsi kedvenc tanítványa. Munkaszolgálatos. Szabadságot kapott. Ekkor láthattuk őt, mi ketten először, mindnyájan meg utoljára.". Karácsony Sándor tanítványai között számos életét is kockára tevő „zsidómentő" volt, például a matematikus Varga Tamás, aki karpaszományos őrmesterként hamisított nyílt paranccsal hozta ki Molnár Ferenc (Frici) barátját, Karácsony Sándor kedves tanítványát a balti koncentrációs táborból, és kísérte vonaton haza Debrecenbe. A pesti gettóba zárt barátokat is rendszeresen támogatták a Karácsony-tanítványok. Ezekben a nem veszélyte­len segélyakciókban részt vett Kontra György is. O maga így kommentálta egykori tetteit: „Ezzel az orral könnyű volt bemenni [a gettóba], annál nehezebb volt kijönni!" Kontra György fanyar öniróniája egyaránt jellemzi őt magát, a „maga ábrázatát", és az előítéletes kort (amely ismét a miénk!) bűnös ostobaságaival egyetemben. Folytatva Kontra György világháborúból való „kivonulása" történetének a kárpáti frontvonal összeomlása utáni szakaszát, amely az 1944. októberi 15-i kiugrási kísérlet kudarcával meg az azt követő nyilas hatalomátvétellel kezdődött és Budapest, illetve az ország fölszabadulásáig tartott. A keleti front összeomlását a hadvezetés újabb katonai behívókkal próbálta ellensúlyozni. Kontra György, előző nyári muszos tapasztalataiból kiindulva, úgy döntött, hogy nem tesz eleget a katonai behívásnak. A nyilasok azonban elkapták, és a belvárosi gyűjtőhelyről, ahonnan a fogvatartottakat, „zsidókat", „katonaszö­kevényeket", valamint a „hazaárulók" akkori „jogrend" szerinti számos egyéb fajtáját (aki­ket ma egységesen „idegenszívűként" aposztrofálnak vidám „utódaik") az árpádsávos karszalagot viselő „testvérek" ismétlődő rendszerességgel hajtották a Duna-partra, hogy belelődözzék őket a folyóba, Stollár Béla5, a Nemzeti Sport újságírója mentette ki, aki Kontra Györgyöt a sport világából korábbról ismerte, s aki ebben az időben az újságírás helyett életmentő (bár „hamis") dokumentumok gyártásával és osztogatásával foglalko­zott. Ennek köszönhető, hogy Kontra György bujdoshatott tovább a „maga szakállára". Szülei már nem voltak Budapesten, mivel édesapját, dr. Kontra Lászlót mint közhivatalno­kot, az Országos Közegészségügyi Intézet főfelügyelőjét az intézettel együtt Balatonlellére evakuálták. Helyettük rokonához, Kontra Aladár óbudai református parókushoz kopog­tatott be, aki egyházi emberként - gondolta Kontra György - nagyobb védelmet élvezett az átlagnál, hogy segítsen elrejtőznie. Kontra Aladár, akiről mindenki tudta, hogy erősen jobboldali érzelmű6, nem tagadta meg elveit, csak unokaöccsét, amikor elutasította, mond­ván, hogy „kommunistákkal nem áll szóba". Kontra György végül Tahiban lelt menedék­re, ahol korábban nagyapja, Kontra János lelkészkedett, sőt ahol a családnak akkor még háza volt, és ahol Karácsony Sándor Exodus-köre is tartotta nyári táborait a 40-es évek elejétől kezdve - ahol tehát Kontra Györgyöt az egész falu ismerte. Ismerte őt Demeter úr, a patikus is, ennek ellenére vállalta a kockázatot, s fölvette magához segédnek, noha ő is 5 Egy hasonló mentőakció során, 1944 decemberében, tűzharcba keveredett a nyilasokkal és elesett. Emlékét utcanév őrzi. 6 Kontra Aladár ugyanis nemcsak református lelkészként, de országgyűlési képviselőként is közsze­replő volt (Kontra Miklós közlése). 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom