Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Nagy Gábor: Nagy László: Gyászom a Színészkirályért című versének szemiotikai elemzése
A Gyászom a Színészkirályért szövegét a bartókiság felől újraolvasva további értelmezési utak nyílhatnak meg. Pedig a vers szövegében alig találni „népi elemek"-et - de a bartókiság lényege nem is (csupán) ez (különösen ha „elemek"-en motívumokat, szófordulatokat és szavakat értünk). Láthattuk, hogy a vers jól elkülöníthetően megalkot egy olyan kettősséget, amely világértelmező funkciójú: a mi és a ti vagy mi és a (másik) világ bináris oppozíciója az archaikus alsó mitológia egyik jellemző világmodellálása.18 Ide is visszagyökereztethető a Gyászom a Színészkirályért világmodellálása és a költői én kultúrhéroszi19 szerepvállalása, noha egyetérthetünk Jánosi Zoltán árnyalásával, hogy közvetlen eredete inkább a jelenből, annak a primitívségig polarizált világképéből és társadalmi gyakorlatából eredeztethető.20 A jelent megítélő költői magatartással összekapcsolódik a történeti múlt emlékezete. Szemantikai szinten a harmadik egység önbiztatásában: „mondd, jön a Vízöntő-korszak, s jóra / fordul még Mohács is, megfoganhat / mind aki elhúllt", illetve „belémtestáltad Mohácsod"; sőt már az első egység „vérző eskü"-je is felidézi a honfoglaló magyarokat. így fordul át e képben a vérszerződés nemzetalapítása az öngyilkosság önsorsrontásába, anélkül, hogy Nagy Lászlónál ez az öngyilkos elleni vádba torkollna - épp ellenkezőleg: a géniuszt befogadni képtelen közeg elleni vádiratként is olvasható a vers. Mohács mint minden magyar történelmi tragédia szinekdochéja (részben metonímiája) szerepel itt, afféle genealogikus pont, legalábbis minden későbbi nemzettragédia elődje és tán részben oka. Második előfordulásakor ugyanakkor az egyén szintjére van vetítve, ami nem utolsósorban megengedi azt a következtetést is, hogy Latinovits sorsa a magyar nemzet sorsának szinekdochikus sűrítése; az egyéni példában immáron nem csak a zsenisors általánossága fejeződik ki, hanem a magyarság karakterisztikuma és sorsgörbéje is. Szemiotikái szinten az archaikum elsősorban a vers ráolvasó jellegében tapintható ki. Az első és a két utolsó strófa az alsó mitológia ráolvasás műfaját imitálva kapcsolja a jelent az archaikus múltba, örökké történővé avatva a nemzet emlékezetének mélyrétegét.21 A ráolvasás műfajából ered a vers kérő-parancsoló jellege is22, amely természetesen kapcsolódik a költői én heroikus öntanúsító szerepéhez.23 Ahhoz a kultúrhéroszi szerephez, amelynek világmodelláló, -elrendező funkciója magával hívja a történeti nézőpontot is. így válik Latinovits (és más géniuszok) sorstragédiája szinekdochikusan nemzettragédi18 Vö. „Lévi-Strauss volt az első, aki a mítoszok és a mitológia elemzésében széleskörűen alkalmazta a szemantikai oppozíciókat; figyelmét mindenekelőtt a bináris logikának mint a mitologizálás eszközének elvi fontosságára, az ellentétes pólusok meglétére s progresszív mediációval történő megoldásukra összpontosította." Meletyinszkij 1985 [1976], Jeleazar, A mítosz poétikája, Gondolat Kiadó, Budapest, 299. 19 „A demiurgoszi első ős, a kultúrhérosz tulajdonképpen az egész primitív közösséget, az »igazi emberekkel« azonosított kollektívát modellálja." Meletyinszkij 1985 [1976], 228. 20 Vö. „A poláris létértékelés, a küzdő-önheroizáló emberi elv, a viaskodás értelemként felmutatása az immanens mítoszi lényeget adó teremtésmítoszok ősi formáiban mint azok belső alkatának legtermészetesebb velejárói viselik a tragikum-előfokot, s testesítik meg e mítoszokban a drámaiságot. A Nagy László verseinek mindhárom rétegét átsugárzó drámai vonások elsődlegesen mégsem közvetlenül innen, hanem az adott valóságból származnak." Jánosi 1996, 322. 21 Jánosi Zoltán hangsúlyozza, hogy a „ráolvasás (...) különösen a szokásokhoz kapcsolódó folklórszövegeket sugározza át", amilyen a halottsirató is. Jánosi 1996, 110. 22 Vö. „...a vallás előtti fokozat éppen a mágikus valóság-befolyásolásra, tehát az emberen kívül álló tényezőknek való parancsolásra épül." Voigt Vilmos, A folklór esztétikájához, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1972. 67-68. Idézi és részletesebben vizsgálja: Jánosi 1996, 110. 23 Vö. Jánosi a Gyászom a Színészkirályért „a továbbra is küzdő, magára komolyan tekintő héroszt idéző művek köré"-ben helyezi el. Jánosi 1996, 408. 92
